Politika

Megvan, mikor juthat el az első ember a Marsra

Nagy tervek: Elon Musk hét éven belül embert küldene a Marsra.


Első körben öt űrhajó menne a Marsra, azonban még legénység nélkül. Amennyiben a küldetések sikerrel járnak, elkezdik tervezni, hogyan lehetne embereket is a Marsig utaztatni – jelentette a Reuters.

SpaceX ét éven belül öt személyzet nélküli Starship-küldetést tervez a Marsra – mondta Elon Musk vezérigazgató vasárnap az X közösségi médiaplatformon közzétett bejegyzésében.


Kapcsolódó: Elon Musk szatellitjei túlvilágítják az égboltot

A hónap elején Musk úgy nyilatkozott, hogy az első Marsra tartó űrhajók két éven belül elindulnak,

„amikor megnyílik a következő Föld-Mars transzfer ablak”.

(Ez egy olyan időtartamot jelöl, amelyben a Mars a megfelelő pozícióban tartózkodik ahhoz, hogy a pályájára lehessen állni és meg lehessen közelíteni – a szerk.)


Amennyiben az űrhajó nem esik váratlanul felmerülő problémák miatt darabjaira,

hét éven belül legénységet is fognak küldeni a bolygóra,

mondta Musk vasárnap. Eszelős optimizmusát mutatja, hogy a küldetés sikertelensége esetén is csupán két éves késlekedéssel számol.

Starship különböző projektjeinek indítása a múltban elég sokszor csúszott ide-oda, de leginkább persze az időben előrefele. Minden esetre Musk az év elején úgy nyilatkozott, hogy öt éven belül le fog szállni az első űrhajó, hét éven belül pedig űrhajósok is lesznek rajta.

Júniusban egy Starship rakéta valahogy megúszott egy hiperszonikus visszatérést az űrből, bár közben azért kigyulladt. Minden esetre az eredmény így is áttörést jelentett, mert a tesztküldetés sikeresen fejeződött be; igaz, csupán a negyedik próbálkozásra.


Tagadhatatlan, hogy Musk cége nagy segítséget nyújt a NASA-nak, hiszen az ISS-t (Nemzetközi Űrállomást) számtalanszor látta el szállítmányokkal, bár ott is volt olyan eset, hogy a rakéta a küldeménnyel együtt felrobbant.

A NASA az év elején 2026 szeptemberére halasztotta az Artemis 3 küldetését a SpaceX-űrhajóval. Igaz, ahhoz képest ez nem tűnik túl nagy késésnek, hogy ez csupán körül-belül egy év, miközben 1972 óta nem járt ember a holdon.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top