Politika

Új életet kezd Varga Judit: végre dolgozni fog, ebbe a kétkezi munkába kezd

Varga Juditnak új fejezetet nyit az életében: Kézműves asztalosmunkába kezd


Varga Judit, a volt igazságügyi miniszter, és párja, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, új vállalkozásba kezdett: asztaloscéget alapítottak Picidae Famíves Kft. néven június 21-én – számolt be a telex.hu.

A cég fő tevékenységi köre az „egyéb bútorgyártás” lett. A Picidae Kft.-t 5 millió forintos jegyzett tőkével indított útjára, székhelye pedig Windisch László címén található, míg az ügyvezetői pozíciót Varga Judit tölti be. A névben szereplő Picidae a harkályfélék latin elnevezése.

Windisch László már 2020 óta rendelkezik asztalos végzettséggel, míg Varga Judit nemrég iratkozott be egy képzésre. A volt miniszter erről egy interjúban beszélt:


„Ha ez az egész őrület, ami itt most zajlik, engedi azt a szabad szellemi kapacitást nekem, hogy tudjak most tényleg a fafajtákkal foglalkozni – mert a múlt héten kezdődött és bő egy évig tart –, akkor fogok kapni, ha jól csinálom, egy középfokú szakmai képesítést. Szeretném komolyan venni ezt a dolgot” – mondta.

 

Varga Judit elmondta, hogy sok ismerőse járt sikeres pályát, miután fehérgalléros munkát hagyott maga mögött, és a legtöbb hasonló úton indul el ő is, hogy kézzel fogható eredményeket érhessen el.

A volt miniszter több hónap után a Zala megyei Szentgyörgyvölgyön, egy komolyzenei koncerten jelent meg újra nyilvánosan, ahol Windisch László is vele tartott.

Egy asztalos jól beolvasott Vargának:

Az asztalos olvasónk levele:

„Tisztelt Varga Judit,


Egy tapasztalt asztalos mesterként, aki hosszú évek kemény munkájával szerzett tapasztalatot és tudást, felháborodottan olvastam az Ön bejelentését az újonnan alapított asztaloscégéről. Nem azért, mert céget alapított, hanem mert ezt úgy adja elő, mintha a munkapadhoz készülne.

Ön, mint volt igazságügyi miniszter, most hirtelen asztalosnak szeretné álcázni magát, miközben valójában cégvezetői szerepre készül. A kft alapításával egyértelművé tette, hogy Ön nem a kétkezi munka szépsége miatt választotta ezt a pályát, hanem azért, mert valószínűleg már vannak elképzelései arról, milyen megbízásokat fog kapni. Hangsúlyozom, nem állítom, hogy fog is kapni, vagy hogy bármilyen törvénytelenségre készülne. Én annyit állítok, hogy ön ebben bízik a véleményem szerint.

Az asztalos mesterség nem csupán egy egyszerű szakma, amelyet bármikor fel lehet venni, mint egy új hobbit. Ez a munka évek kemény tanulását, gyakorlását és elkötelezettségét igényli. A modern technológiák elsajátítása nem egyszerű feladat, és ne higgye senki, hogy valaki csak úgy asztalos lehet! Folyamatosan változnak az eszközök, az elvárások, ezekhez igazodni kell, képezni magunkat.

Ön most egy olyan világba próbál betörni, amelynek kemény munkával szerzett tisztelete van. Felháborítónak tartom, hogy egy politikai karrier után valaki egyszerűen úgy gondolja, hogy a kétkezi munka csak egy újabb kipróbálandó lehetőség.


Ha mondjuk egy minisztérium lecserélné a bútorokat (és akkor már mindenhol legyen ugyanolyan, rendeljük egy cégtől) remélem, ön már annyira kitanulja a szakmát, hogy megnyerhet a cége egy ilyen pályázatot. Mert eddig csak asztalt borítani tudott őkegyelme.

üdvözli a műhelyből, Ferenc”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top