Politika

Hatalmas pofon Kínának: Kitilthatja a kommunista állam elektromos autóit a nagyhatalom

Joe Biden gyakorlatilag ellehetetlenítené, hogy kínai elektromos autók közlekedjenek az Egyesült Államokban.


Joe Biden mindig is szívből utálta a kínai elnököt, Hszi Csin-pinget. Bár mostanában az elnökmeglehetősen sok kétes megítélésű intézkedést hozott, a kínai kommunista állam elleni kiállása logikus tőle és várható lépés volt tőle.

A kínai elektromos autók megfigyelhetik a tulajdonosaikat

Biden kormánya aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kínai gyártmányú autók az Egyesült Államok járművezetőiről és infrastruktúrájáról adatokat gyűjtenek, valamint amiatt is, hogy esetlegesen ezeket

az autókat a navigációs rendszerük internetkapcsolatán keresztül külföldről manipulálják.

Ezzel kapcsolatban a Fehér Ház még februárban vizsgálatot rendelt el.


A Reuters Washingtonból jelentette, hogy az USA Kereskedelmi Minisztériuma hétfőn javasolta

a kulcsfontosságú kínai szoftverek és hardverek betiltását

nemzetbiztonsági megfontolások miatt az amerikai utakon.

Így nézhet ki a szabályozás

A tervezett szabályzás jelentős mértékben fokozza a kínai járművekre, szoftverekre és alkatrészekre vonatkozó amerikai korlátozásokat. Ebben a hónapban a Biden-kormány kemény vámemeléseket vezetett be a kínai importra, beleértve az elektromos járművekre kivetett 100 százalékos vámot, valamint az elektromos járművek akkumulátorainak és gyártásához szükséges kulcsfontosságú ásványi anyagok vámának emelését.


A kínai szoftverek használatának megtiltása ahhoz vezetne, hogy a kínai gyártmányú autók és teherautók gyakorlatilag

eltűnnének az Amerikai Egyesült Államok gépjármű-piacáról és egyben az utakról is.

Emellett az a probléma is felmerült, hogy nem csak a kínai gépjárművekben vannak Kínából származó alkatrészek. A tervezett szabályozás arra is kényszerítené az amerikai és más nagy autógyártókat az elkövetkező években, hogy távolítsák el a kulcsfontosságú kínai szoftvereket és hardvereket a járművekből, legalábbis ha az USA-ban kívánják értékesíteni azokat.

Nem csak a kínai járműveket érintené a tiltás

Ugyanakkor a szabályozás nem csak a kínai gyártmányokat érintené. A javasolt tilalmak kiterjednének az Oroszország által gyártott járműszoftverekre és -hardverekre is, és kiterjeszthetők lennének más ellenséges országokra is.

A szoftverekre vonatkozó tilalom már a 2027-ben gyártott autókra is vonatkozna. A hardverelemek tiltása 2029 januárjától lenne érvényben, ami ennek következtében a 2030-as modellekre vonatkozna.

„Amikor a külföldi ellenfelek szoftvert készítenek egy járműhöz, az azt jelenti, hogy a jármű megfigyelésre használható és távirányítható lesz, ami veszélyezteti az amerikaiak magánéletét és biztonságát az úton”


– mondta Gina Raimondo kereskedelmi miniszter.

„Extrém esetben egy külföldi ellenfél leállíthatja vagy átveheti az irányítást az Egyesült Államokban közlekedő összes járműve felett egyszerre, ezáltal baleseteket okozva és elzárva az utakat”

– tette hozzá a tárcavezető.

(reuters.com) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top