Politika

Szijjártó kulcsfontosságú bejelentést tett Magyarország biztonságáról, de valami nagyon nem stimmel (+videó)

A magyar külügyminiszter Putyinékkal tárgyalt a „világ biztonsági helyzetéről”.


Szijjártó Péter Vlagyimir Putyin emberével „tárgyalt”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán többek között

az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval is tárgyalóasztalhoz ül New Yorkban

– tudatta közleményében a tárca.

Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető közölte: orosz „hivatali partnerével”

  • áttekintik a kétoldalú együttműködés kérdéseit,


  • illetve tárgyalni fognak a világ biztonsági helyzetéről (?),
  • „az ukrajnai rendezés” (?) lehetőségeiről.

„Szergej Lavrovval természetesen beszélni fogunk a biztonsági helyzetről. Magyarország álláspontjával az oroszok tisztában vannak természetesen. Mi mielőbb békét szeretnénk, mert minél előbb lesz béke, annál kevesebb ember hal meg Ukrajnában”

– hangoztatta.

Hozzátette: az utóbbi két nap is arról győzte meg, hogy az Európai Unió „lekezelő és kioktató” stílusa – fogalmazott – erőteljesen kisebbségbe szorította a közösség tagállamait az ENSZ-ben – vélte.


„Egyszerűen a világ többi részéből érkezett országok döntő többségének elege van abból, hogy egy Európában zajló háború árát fizetik akár a növekedő energiaárak, az élelmiszerbiztonsági visszalépések vagy épp az infláció képében, és azt látják, hogy maga

Európa is tovább tüzeli ezt a konfliktust, ahelyett, hogy annak a végét próbálná meg elérni”

– magyarázta a magyar diplomácia vezetője.

Úgy érzi, szükség van a „korrekt” együttműködésre Oroszországgal

Szijjártó a kétoldalú kérdések ügyében elmondta: hazánk biztonságos energiaellátásához feltétlenül szükség van szerinte

„a korrekt, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre Oroszországgal”.

Megjegyezzük, felvetődik, hogy vajon miként is lehet „korrekten” együttműködni a háborús bűnös Putyin-rezsimmel, de ezt nem tudjuk pontosan, hiszen erről nem beszélt a magyar külügyminiszter.

Szijjártó Péter 2021 decemberében vehette át a Barátságért kitüntetést az orosz külügyminisztertől / Forrás: kormany.hu


Ugyanakkor üdvözölte, hogy sikerült megoldani az Ukrajna által „villámcsapásszerűen” bevezetett korlátozások és szankciók nyomán kialakult nehéz helyzetet a kőolajszállítások terén.

„Ehhez kellett az orosz szállítók rugalmassága, amit megkaptunk”

– mondta.

Kitért arra is, hogy Magyarország földgázellátása is teljes biztonságban van, tekintve, hogy a Déli Áramlat vezeték kapacitásai és megbízhatósága miatt hazánkat nem érinti, hogy Ukrajna adott esetben elvágja-e az orosz tranzitot az idei év végével.

„Néhány országnak Európa középső felén ez egy súlyos kérdés, minket szerencsére nem érint”

– mondta.


(Szijjártó Péter/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top