Politika

Van igazság? Utolérte a sors a gyerekeket vetkőztető tanárt

Az ATV Híradó számolt be a botrányos nyírmeggyesi esetről. A rendőrség eljárást indított a 44 éves tanító ellen, akinek kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie. A pedagógus szabadlábon védekezhet.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság állampolgári bejelentés alapján kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy tanító ellen – írja a police.hu.

Az ATV Híradó hozta nyilvánosságra azt a megdöbbentő hírt, hogy egy általános iskolai tanár nyilvános vetkőztetéssel büntette a szerinte rossz gyerekeket, hogy így alázza meg őket a társaik előtt.


„Még a kis topot is le kellett venni magáról és a kis kezével takarta a mellkasát, hogy ne szégyenüljön meg még jobban az osztály előtt. Fel voltam háborodva, és rettenetesen megrázott a dolog” – mesélte a Híradónak az egyik anyuka.

A rendőrség honlapján most azt írják:

a nyomozás adatai szerint a pedagógus bűncselekményt megvalósító fegyelmezési módszert alkalmazott az osztályában tanuló gyerekekkel szemben.

A mátészalkai tankerülethez tartozó oktatási intézményben tanítói munkakört betöltő köznevelési foglalkoztatott a megalapozott gyanú szerint magatartásával a kiskorúak érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.


A nyomozó hatóság a 44 éves nőt kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanújával kihallgatta, ami ellen panasszal élt. Az eljárás alatt a gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Politikai felháborodás

Ahogy arról beszámoltunk, a Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja kezdeményezi az ügyben az Országgyűlés Kulturális Bizottságának összehívását, és a területért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán meghallgatását.

Korábban pedig a Momentum politikusa, Tóth Endre is reagált a hírre, úgy fogalmazott: felfordul a gyomra az ügytől.


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top