Politika

Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el – „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”

A 45 éve alakult Beatrice frontembere, Nagy Feró, interjút adott a Friss Híreknek, ahol kifejtette, hogy napjainkban nemcsak az Aczél György-féle, hanem inkább a Biszku Bélát idéző kultúrpolitika hívévé vált.


Nagy Feró, aki saját bevallása szerint is Fidesz-csicska, és az utóbbi időben rendszeresen sportolja az ultra-konzervatív véleményeket, elmondta, hogy teljes mértékben támogatja a Fideszt. Ugyanakkor kifogásolja a kormány kultúrpolitikáját, amely szerinte túl engedékeny a liberálisokkal szemben. Példaként hozta fel, hogy a tusványosi fideszes fesztiválon a Quimby is felléphetett. Krúbit trágárnak találja, míg Gyurcsány Ferencre vonatkozóan Nagy Feró nem tenne lealacsonyító megjegyzéseket.


Az Azahriah-t, ahogy a legtöbb fideszes influenszerrel egyetemben, zseninek tartja.

A Katona József Színházban a Demokratikus Koalíció tagjainak nyújtott jegykedvezményről beszélve, a Kossuth-díjas Nagy Feró úgy nyilatkozott Ascher Tamásról, a színház főrendezőjéről, hogy “Nálam az Ascherékért kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!” Amikor azt vetették fel, hogy ez hasonlít a szocializmus intézkedéseire, és tényleg ezt akarja-e, Nagy Feró azt mondta:

“A bírói társadalomban mindenki balos.” Kifejtette, hogy szerinte Ascherhez is minden reggel hajnali fél ötkor ki kellene küldeni a rendőröket ellenőrzésre, ahogyan vele is tették annak idején, amitől depressziós lett.


A majdnem 78 éves énekes, aki 1979-ben művészeti céllal egy felvételen egy szál faszra vetkőzött, most úgy gondolja, hogy a kormánynak nem kellene minden avantgárd előadást eltűrnie a színházakban. “Az én adómból ne finanszírozzátok a színpadi erotikát!” – jelentette ki Nagy Feró, hozzátéve, hogy bár elfogadja az ilyen típusú műsorokat, az ne történjen közpénzből. Ha pedig az emberek többsége mégis ilyen előadásokra járna, akkor szerinte “Németországba kellene költöznünk”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top