Egyéb

Havi 187 ezer forintot kaphatsz az államtól lakhatásra: így igényelheted

Március óta elérhető az új állami támogatás, mely a lakhatási költségek mérséklését igyekszik segíteni. A lehetőség az albérletben élők számára jelenthet segítséget.


Amint az a Pénzcentrumon  olvasható, a támogatás még mindig elérhető, ugyanakkor már csak az év végéig lehet pályázni rá, és a következő fél évre lehet igénybe venni. Mutatjuk a feltételeket.


Az államilag támogatott lakhatási ellátást az éppen munkába álló regisztrált álláskeresők igényelhetik. Az ellátás összege havonta 186 760 forint.

Az állami lakhatási támogatás év végéig elérhető

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján az albérlet támogatási kérelmet „Kérelem lakhatási támogatás 2024” néven találhatják meg az érdeklődők. Az albérlet támogatás kizárólag belföldön végzett munkára vonatkozóan, belföldi ingatlanra kérhető az alábbi feltételeknek megfelelő személyek számára:


  • a foglalkoztatási és bérleti jogviszony kezdetének napjáig benyújtják a kérelmet,
  • legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőként vannak a kérelmezők nyilvántartva,
  • legalább hat hónap időtartamra szóló és legalább heti húsz óra munkaidejű foglalkoztatási jogviszonyt létesítenek,
  • a lakóhelyétől minimum 60 kilométerre lévő településen található a kérelmezők munkavégzési helye,
  • a foglalkoztatási jogviszonyból származó rendszeres, havi, munkaszerződés szerinti munkabére nem haladja meg a 700 ezer forintos összeget.

Elszálltak az albérletárak, nem csak Magyarországon


Nem kevesebb mint 17 százalékkal nőttek az albérletárak tavaly 2022-höz képest a főváros belső kerületeiben, így a budapesti élethez mélyen zsebbe kell nyúlni. Egy, az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány többek között az albérletárakat is összegezte. A vizsgálat során a budai 1., 2., 3, 11. és 12. kerületi lakások, valamint a pesti 5., 6., 7., 8., 9., 13. kerületben található, központi elhelyezkedésű ingatlanok adatai alapján számolták ki az átlagos fővárosi, 3 szobás albérletek árait. A Brexit miatt az uniós tagállamok fővárosai között a 2023-as adatok alapján Dublin lett a legdrágább lakhatási feltételeket kínáló település, ott a magyar főváros árainak a duplájáért bérelhetők ugyanekkora ingatlanok.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top