Politika

Mi történt? Orbán Viktor azonnali hatállyal kivágott egy államtitkárt

Orbán nem indokolta meg döntését.


Orbán menesztetett egy államtitkárt

Orbán Viktor csütörtökön – Nagy István agrárminiszter javaslatára –

azonnali hatállyal felmentette Papp Zsolt Györgyöt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkárát.

Az erről szóló döntés a Magyar Közlönyben jelent meg, ahol egyúttal arról is tájékoztattak, hogy péntektől Szigeti Szabolcs veszi át a pozíciót. A döntést ezúttal sem indokolták.


Papp Zsolt György 2022 óta a közös agrárpolitika végrehajtásáért és vidékfejlesztési programokért volt felelős. Ezt megelőzően a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályát vezette.

Szeptember közepén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tisztújító közgyűlése elnökké választotta, miután elődje, Győrffy Balázs augusztusban lemondott. Mint ismert, Győrffy távozását az indokolta, hogy ittas állapotban megvert egy nőt, emiatt súlyos testi sértés és garázdaság gyanújával eljárást indított ellene a Központi Nyomozó Főügyészség.


Szigeti Szabolcs, aki most átveszi Papp Zsolt György helyét, szintén agrármérnöki végzettséggel rendelkezik. A dehir.hu szerint eddig az MBH Consulting Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágát vezette, emellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar vármegyei szervezetének mezőgazdaságért felelős alelnöke volt.

(24.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top