Politika

Továbbra is kudarc Orbánék „szaporító-terve”: sokkal kevesebben születtek augusztusban, mint egy éve, nagyon felgyorsult a népességfogyás

Az előzetes adatok szerint 2024 augusztusában mindössze 6703 gyermek született, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 13 százalékos csökkenés: ezerrel kevesebb gyerek született, mint egy éve.


Eközben a halálozás száma 1,2 százalékkal nőtt, 10 009 ember halt meg a múlt hónapban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A közlemény szerint a természetes fogyás a 2023. augusztusi 2163-mal szemben 3306 volt.


Házasságot idén augusztusban 6710 pár kötött, 1,9 százalékkal, 128-cal több, mint egy évvel korábban.

A közlés szerint 2024. január-augusztusban 51 463 gyermek jött világra, 10 százalékkal, 6017-tel kevesebb a 2023. január-augusztusinál. Ezen belül január-márciusban 9,1, áprilisban 3,3, május-augusztusban 13 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos időszakaiban – ismertették.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,37, egy évvel korábban 1,52 volt.

A KSH jelentése szerint 83 400-an haltak meg, 1,4 százalékkal, 1166-tal kevesebben az egy évvel korábbinál. Ezen belül január–februárban 1,1, július–augusztusban 5,1 százalékkal többen, március–júniusban 5,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban.


A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 31 937 volt, 18 százalékkal több a 2023. január-augusztusi 27 086 főnél.

Ebben az időszakban 32 776 pár kötött házasságot, 1,2 százalékkal, 383-mal kevesebb az egy évvel korábbinál. Ezen belül január-februárban 27, április-májusban 3,2, augusztusban 1,9 százalékkal több, márciusban 1,9, június-júliusban 14 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos időszakaiban.

A KSH közlése szerint ezer lakosra 8,1 élveszületés és 13,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,9, a halálozási arányszám 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január-augusztusában. A természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal, 5,0 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,0 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét.


A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A KSH közlése szerint 2023. szeptember és 2024. augusztus között 79 208 gyermek született, 8284-gyel, 9,5 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

Hozzátették: 127 010-en haltak meg, 2916-tal, azaz 2,2 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.

Házasságot ebben az időszakban 49 756 pár kötött, 1776-tal, 3,4 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál – ismertette a KSH.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top