Politika

Fordulatra figyelmeztetett a friss előrejelzés: Vasárnap keményen megdörren az ég

Jelentős lehűlésre számíthatunk az időjárásban vasárnap.


Vasárnap döntően felhős idő várható, a Dunántúlon lehetnek kisebb-nagyobb szakadozások a felhőzetben. Az ország keleti felén ugyanakkor borult marad az ég, ott továbbra is többfelé fordulhat elő eső, zápor – írta friss előrejelzésében a Hungaromet Zrt.

Hajnalra, reggelre egyre kevesebb helyen valószínű csapadék, amelynek intenzitása is gyengül. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon és északkeleten egyre nagyobb területen megerősödik, néhol viharos széllökések is várhatók. Másutt élénk lesz a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható.


A Dunántúlon tovább szakadozik, csökken a felhőzet, ott napos idő várható. Hazánk keleti felén borúsan indul a nap, még előfordulhatnak gyenge esők, záporok. Délután a Duna-Tisza közén egy összeáramlás zóna mentén alakulhat ki néhol zápor, emellett ott maradhat legtovább felhős az ég.

A Tiszántúlon késő délutántól, estétől kezd el szakadozni, csökkenni a felhőzet. A Dunántúlon és a keleti harmadban erős, néhol viharos lesz az északi, északnyugati szél, másutt legfeljebb élénk széllökések várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között valószínű.


Forrás: met.hu

(met.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top