Politika

Horváth András: Egy fideszes belharc a Magyar Péter-jelenség, Magyar a NER-t vinné tovább

A volt NAV-ellenőr szerint Orbánnál és Magyarnál is ugyanaz a külvilághoz való viszonyulás: „Aki nincs velünk, az ellenünk”.


Figyelemre méltó poszttal jelentkezett közösségi oldalán Horváth András egykori NAV-ellenőr, aki korábban azzal borította ki a bilit, hogy azt állította: a hatóság elnéző a kiemelt adózókkal, erre pedig – az elhíresült zöld dossziéban – bizonyítékai is vannak.

Horváth András posztját változtatás nélkül idézzük a közösségi oldaláról:

KI VISZI TOVÁBB …?


Előre bocsátom, hogy ez az írás nem MP-szektatagoknak szól, hiszen ők két hozsánna között – most még – legfeljebb trollkodni és fröcsögni tudnak azok ellen, akik az Egyedül Esélyes tevékenységét bármiféle kritikával illetik.

Én úgy látom – sőt az elmúlt 3/4 év történései alapján meggyőződésem -, hogy a Magyar Péter jelenség nem több, mint egy NER-es belharc, aminek az a tétje, hogy – MEGVÁLTOZTATOTT KÜLSŐVEL – KI VISZI TOVÁBB EZT A RENDSZERT? Ezt a megfigyelő állami, az aktuális vezér (és egypárt) mindenhatóságára és bírálhatatlanságára épülő, így törvényszerűen korrupt rendszert. „Aki nincs velünk, az ellenünk” – Orbánnál és Magyarnál is ez a külvilághoz való viszonyulás, ill. a hatalomgyakorlás alappillére. (Hiszen Orbánnál is olyan jól működött.)

Ahhoz, hogy Magyar ilyen – „a Kihívó” – szerepkörbe kerüljön, persze kellett a szerencse is. Jól értesültek, ill. a Magyar legelső nagyinterjújában elhangzottak alapján ez a szervezkedés belül indult, csak aztán úgy alakultak a dolgok, hogy a későbbi Megváltó ott bent (ahol képtelen volt felküzdeni magát a belső körbe) magára maradt, s így kénytelen volt egyes-egyedül Gulyás Márton karjaiba futni.


Azt azonban ekkor még ő sem gondolhatta – s itt jön be az a bizonyos szerencsefaktor -, hogy éppen egy olyan kiábrándult pillanatában esik rá az ellenzéki közegre, amikor már annyira gyűlölik Orbánt, s annyira reménytelennek tartják az ellenzéki pártok helyzetét, hogy BÁRKIT képesek elfogadni a vezérüknek, aki a jól ismert mantrák (rendszerváltás, propagandasajtó, Orbán-Rogán, Gyurcsány, korrupció-mentesítés, stb.) hangsúlyozásával a Kedves Vezető leváltását ígéri.

Ez a pszichózis emelte fel ilyen magasságokba Magyar Pétert. Aki egészen extrém módon (ez valószínűleg Made in Hungary), azt az ellenzéki szavazóbázist és háttérértelmiséget tudja ESZKÖZKÉNT felhasználni „magasztos” célja eléréséhez (kormányváltás, de egyúttal az autokratikus rendszer átmentése), akik korábban ugyanilyen alázattal és vehemensen támogatták és dühödten védték Karácsonyt, Gyurcsányt, Jakabot, Márki-Zayt vagy éppen Hadházy Ákost. Akiket most már többnyire lenéznek, s akik politikai termékeiből (nagyon fajsúlyosan egyébként Hadházytól) Magyar a legtöbbet plagizál.

S ebben a felfokozott hangulatban már semmit nem számít: sem A JELÖLT piszkos múltja, sem beteges személyisége, sem piperkőc kiállása, sem a politikai következetlenségei, sem a nyilvánvalóan betarthatatlan populista ígéretei. Ez egy öntelt pojáca, aki ezt az imázst persze tudatosan vállalja, hiszen mindez ebben a manipulált közösségi-politikai térben, társadalmi közegben – ahol a végletekig leegyszerűsített üzenetekre és üres ígéretekre a sokadik pofánverés után is rengetegen vevők – baromi jól eladható. (Mint az ábra mutatja.)

„De akkor is csak ő képes leváltani Orbánt!” Orbánt igen, a rendszert soha. De ez most még kit érdekel? Azokat meg aztán pláne nem, akik már most elkezdtek helyezkedni és irányt váltani: az ántivilág politikai üdvöskéitől a mainstream ellenzéki sajtó képviselőiig. Hát így épül ez a szép új világ.



forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top