Politika

Pert vesztett az MTVA – ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai – itt a lista és a összegek

Az MTVA ellen indított pert megnyerte a Demokratikus Koalíció, ami felfedte a közmédia legismertebb arcaitól származó keresetek összegét.


A párt közleménye szerint csak azoknak az embereknek a fizetéseit teszik közzé, akiknél ez közérdekű, és akik aktívan részt vesznek a közszolgálatiságban, az adófizetők és az ország érdekeinek védelmében, vagy akik azért, hogy hamis információkat terjesszenek, az arcukat, hangjukat és nevüket kölcsönzik a képernyőn. A közleményből kiderült a nevek és a keresetek is:

Az MTVA által nyilvánosságra hozott adatok szerint egyes vezetők akár 3 vagy 6 havi fizetésüket is megkapják prémiumként, azonban a DK közleménye szerint nem derült ki, hogy pontosan kik részesülnek ebben a juttatásban. A párt az adatokhoz közérdekű adatigénylési per során jutott hozzá.

Császár Attila, aki a Hír Tv-nek a 2006-os tévéostromról készített elfogult tudósítást, jelenleg hírterületi vezető szerkesztőként havi 1.300.500 forintot keres.

Meszes Boglárka műsorvezető volt az, aki az elhíresült „kérdésekkel provokált az újságíró” hírblokkot olvasta be, ő 1.346.000 forintot kap havonta.


A Pitbull becenevű Németh Zsolt hírigazgató fizetése 1.600.000 forint, Bende Balázs mellett ő beszélt a 2019-es kiszivárgott hangfelvételen.

Siklósi Beatrix a Kossuth Rádió új igazgatójaként havi 1.667.000 forintot kap.

Nagy Katalin – aki évekig csinálta a péntek reggeli interjúkat Orbán Viktorral – most brüsszeli tudósítként dolgozik havi 5 300 euróért, azaz több mint kétmillió forintért.

Lánczi Tamás egykori helyettes államtitkár, jelenleg az MTVA online igazgatóságának igazgatója 2.168.500 forintot visz haza.


A legtöbb pénzt természetesen Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója – akiről a bíróság kimondta, hogy lehet hírhamisítónak nevezni – kapja, havi 3.500.000 forintért dolgozik.

Forrás: atlatszo, 444




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top