Politika

Kifakadt a DK: Kemény üzenetet küldtek Mészáros frissen kipattant botránya után

A DK frakciószóvivője sajtótájékoztatót tartott Orbán köreinek sötét bizniszéről.


Nekünk, magyaroknak egy spanyol lapból kellett megtudnunk, hogy Orbán Viktor pénztárcája, Mészáros Lőrinc a bankján keresztül több mint 9 millió euróval támogatta a spanyol szélsőjobboldali párt, a Vox választási kampányát – mondta el Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője kedden.

Az Orbán-kormány beavatkozott Spanyolország belügyeibe, a DK kiakadt


A Mészáros Lőrinc bankja által folyósított hitel a jelenlegi árfolyamon több mint 3 és fél milliárd forint.

Ráadásul egy olyan banktól, amely 30 százalékban a magyar államé

– emlékeztetett a parlamenti képviselő.

Ezt nevezik úgy, hogy más országok belügyeibe való beavatkozás,

ráadásul annak is a legsúlyosabb, legkonkrétabb módja – tette hozzá.


A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor az, aki beavatkozik más országok belügyeibe. Szlovénia és Franciaország után a spanyol választásról is kiderült, hogy vastagon benne volt Orbán Viktor keze is – fogalmazott.

A nemzeti szuverenitást a magyar miniszterelnök sértette meg

Ahogy a nemzeti szuverenitás szókapcsolatot sem szeretnénk többet Orbán Viktor szájából hallani, úgy

arról se beszéljen többet, hogy bárki be akarna avatkozni Magyarország belügyeibe.

Hiszen ilyet csak ő maga csinál más országokkal, méghozzá egy részben állami tulajdonú pénzintézeten keresztül – hangsúlyozta Kálmán Olga.

A DK szerint akár a személyes befolyása érdekében, akár az orosz érdeket képviselve teszi ezt a miniszterelnök, ezzel csak

aláássa hazánk európai megítélését.

Valamint veszélybe sodorja az európai szövetségi rendszerben betöltött tagságunkat és pozíciónkat – zárta a DK frakciószóvivője.


Kálmán Olga sajtótájékoztatóját alább visszanézheted:

(Demokratikus Koalíció / Facebook) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top