Politika

Orbán Viktor mostantól bármikor, mindenféle korlátozás nélkül léphet be a Sándor-palotába

Az országos rendőrfőkapitány utasítást adott ki a Sándor-palotába történő be- és kiléptetés rendjéről, ennek értelmében pl. Orbán Viktor miniszterelnök a személyazonosság ellenőrzése és csomagátvizsgálás mellőzésével léptethető be az épületbe – vette észre az Index a Magyar Közlöny legfrissebb számában.


Az utasítás elsőként azt szabályozza, hogy a nyugati kapu igénybevétele a személyi forgalom, a küldemények behozatala, valamint a köztársasági elnök és más védett személyek biztonsági gépjárműveinek és az egyedi engedéllyel rendelkező gépjárművek be- és kihajtása céljából 0-24 óráig biztosítható.

A déli kapun ideiglenesen, a Sándor-palota részéről belépés engedélyezésére jogosult személy által meghatározott időpontban hajtható végre beléptetés. Elsősorban a hivatalos köztársasági elnöki programokra érkező vendégek, delegációk beléptetése, valamint a köztársasági elnök biztonsági gépjárműveinek be- és kihajtása céljából.


A keleti kapun ideiglenesen, a hivatal részéről belépés engedélyezésére jogosult személy által meghatározott időpontban hajtható végre beléptetés. Elsősorban anyag- és áruszállítás, a sajtó munkatársainak, valamint a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred Gyalogos Testőrség szolgálatot ellátó állományának beléptetése céljából.

A szabályozás szerint az épületbe történő beléptetésre csak a belépőkártya valamint a személyazonosság ellenőrzése, illetve technikai személy- és csomagátvizsgálás után, a biztonsági előírásoknak megfelelően kerülhet sor. Ám vannak kivételek:

  • a köztársasági elnök és családtagja;
  • a miniszterelnök;
  • az Országgyűlés elnöke;
  • a főigazgató, a főigazgató-helyettes, az igazgatók, a főigazgató által írásban meghatározott személy;
  • a Terrorelhárítási Központ főigazgatója;

  • a TEK Személyvédelmi Igazgatóság vezetői állományának az őrség parancsnokának megküldött írásbeli tájékoztatásban kijelölt tagja;
  • Sulyok Tamást, Orbán Viktort, valamint Kövér Lászlót kísérő személyek;
  • a TEK által védett személlyel együtt érkező, szolgálati feladatot ellátó állományba tartozó személy;
  • a Készenléti Rendőrség vagy az Országgyűlési Őrség által védett személlyel együtt érkező, szolgálati feladatot ellátó személybiztosító vagy egészségügyi biztosítást végző személy.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top