Politika

Pánikhangulat uralkodhat a Karmelitában – Erre még a szakértők sem számítottak!

Brutális számokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal, amik rávilágítanak, hogy az Orbán-kormány által folytatott gazdaságpolitika lényegében elbukott!


A KSH friss adatsorai szerint június végéig 3,7 százalékos volt a GDP-arányos államháztartási hiány. A kormány eredetileg 2514 milliárd forintos hiánnyal számolt, majd tavasszal ezt 3981-re módosították, Orbánék azonban ezt sem tudták tartani, a legújabb tervek szerint már 4790 milliárd forintos deficit az idei cél.

Mindeközben pedig az államadósságot sem sikerült féken tartania a jelenlegi hatalomnak, hiszen az MNB nyár végi adatai szerint

a bruttó, névértéken számított államadósság elérte az 59.553 milliárd forintot,

amely GDP-arányosan 76,1 százalék volt.


Az MSZP évek óta hangoztatja, hogy a kormányzat költségvetési politikája teljes csőd. Évről évre bebizonyosodik, hogy a kormány saját magát ringatja hamis reménybe azáltal, hogy fél évvel az optimális idő előtt fogadják el a központi büdzsét, mindezt – tényadatok hiányában – indokolatlanul optimista, fiktív számadatokra alapozva. Majd a tárgyévben, a költségvetés életbelépése után nem sokkal kiderül, hogy a bevételek jóval alacsonyabbak, a kiadások pedig jóval magasabbak a vártnál.

A kormánynak a gazdasági növekedési célokból is engednie kellett, hiszen az év elején a tervezett 4 százalékról 2,5 százalékra vitték le a növekedési célt, majd nemrég ezt is módosították, amelynek értelmében

idén már csak 1,5 százalékos növekedés várható.


Ezért az MSZP szerint itt volna az ideje, hogy a kormányban tanuljanak a hibáikból, folytassanak felelős költségvetési politikát, továbbá bánjanak felelősen a közpénzzel, amelyet a magyar emberek és az ország szolgálatába kell állítaniuk a kormányzati holdudvar további gazdagítása helyett!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top