Politika

Közel 4000 milliárd forintos vasúti fejlesztési csomagot ígért meg a kormány

Magyarország vasúthálózatának megújítása nem csupán kihívás, hanem lehetőség is – hangsúlyozta Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese a Magyar Vasút 2024 konferencián. Az államtitkár szerint a vasúti fejlesztések nemzeti konszenzussá váltak, amit a környezetvédelmi szempontok és a magas üzemanyagárak is indokolnak. A 10 éves terv részeként 10 milliárd eurós beruházást terveznek, amely a lassú vasúti pályák modernizálására, a járműállomány megújítására és a MÁV átszervezésére irányul. Ugyanakkor az uniós források befagyasztása jelentős nehézségeket okoz, amit nemzeti források bevonásával igyekeznek kompenzálni. Mosóczi László, a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztéséért felelős miniszteri biztos pedig egy vasúti versenyképességi csomag bevezetését ígérte meg.


Van egy jó hírem és egy rossz: a kettő egy és ugyanaz. Újra a vasút lett Magyarország közpolitikai kérdéseinek egyik legfontosabb fókuszterülete

– kezdte beszédét Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese.

Úgy látja, hogy ez egy kétarcú jelenség: egyszerre kihívás és lehetőség. Értékelése szerint több évtizednyi hátrány gyűlt fel a kötöttpályás hálózatban, „nincsen több tartalék”, emiatt pedig a közbeszédben sok bírálatot is megfogalmaztak. De a magyar közlekedéssel kapcsolatos politikai vitát pontatlannak tartja, mivel szerinte nem veszik figyelembe a gyorsforgalmiút hálózatnál végrehajtott beruházásokat, amelyek révén a hazai sztrádahálózat hossza és fejlettsége eléri a nyugati országok szintjét.

Csepreghy szerint azért fontos ezt megemlíteni, mert a vasúttal fennálló aszimmetriát ez jól példázza: a ’90-es és 2000-es években minden megyeszékhely és nagyváros saját sztrádáért lobbizott, amit az Orbán Viktor vezette kormányok kielégítette, ami miatt a vasút háttérbe szorult.

Mostanra azonban a vasútfejlesztés nemzeti konszenzus lett – az államtitkár szerint ez részben a környezetvédelmi szempontoknak és a magas benzinárnak is köszönhető. Elmondta, hogy a kötöttpályás fejlesztésekhez két dolog kell: készség és képesség, vagyis finanszírozás és akarat, de ez a kettő most megvan.


Csepreghy elmondta, hogy a közlekedésfejlesztésben most már a vasút jön.

Azonban az uniós források hiánya miatt korlátozottak a lehetőségek. Kitért rá, hogy Magyarország adja az Európai Tanács soros elnökségét, amire már sokan készültek, mert a kormány más politikai állásponton van, mint az uniós intézményrendszer. Szerinte ez a vita nem baj, de az problémás, hogy a pénzügyi eszközöket is bevonták ebbe a konfliktusba, felfüggesztették az uniós forrásokat. A befagyasztott támogatások egyik legnagyobb kárvallottja a vasút: ezekre a fejlesztésekre most jóval kevesebb pénzügyi lehetősége van a kabinetnek.

Csepreghy elmondta, hogy nemzeti források és egyéb bevonható tőkék azonosításával nekiláttak egy 10 éves vasútfejlesztési terv megvalósítása. Megemlítette, hogy Lázár János tárcavezető már augusztusban bejelentett egy 5 pontos akciótervet, amely egy vasútfókuszú intézkedéscsomag.

Kiemelte az 1+1 milliárd eurós, részben az Európai Beruházási Banktól hitelként vonnak be a pályafejlesztésre, a másik részét költségvetési forrásokból fizetik. Tíz év alatt pedig 10 milliárd eurót (4000 milliárd forintot) akarnak elkölteni a programra.


„Az első ütemben végrehajtott fejlesztések keretében közel 7000 kilométernyi magyar lassú vasúti pályát újítunk meg, 119 kilométeren felszámoljuk a lassújeleket 490 kilométernyi pályát pedig a legkorszerűbb, központi forgalomirányítás alá helyezünk”  – jelentette ki a miniszterhelyettes.

Az akcióterv nemcsak a klinikai terápiát tartalmaz, hanem sürgősségi ellátást is. Ebben a kategóriában leginkább a járműállomány megújítására vonatkozó lépések tartoznak”  – jelentette ki, amely egyszerre jelenti vadonatúj járművek beszerzését, valamint az eszközhiányt nyugat-európai használt szerelvények csatasorba állítását.

Arra számít, hogy hónapokon belül az Európai Beruházási Bank jóváhagyhatja a kormány hitelkérelmét.

Csepreghy Nándor kiemelte, hogy „régi rendszerbe nem öntenek új pénzt”, ezért is kapott a MÁV új vezetést, valamint megindult az állami vasúticsoport áramvonalasítása. Elmondta, hogy a társaság egyik legfontosabb és leglátványosabb folyamata jelenleg a Volánbusz integrálása. Kijelentette, hogy a tulajdonos és a vállalatcsoport vezetése a szakszervezeti vezetőkkel együtt elkötelezett abban, hogy az integráció nem okozhat sem kevesebb csökkenést, sem érdeksérelmet a dolgozóknak.

Elmondta, a vonatközlekedés kiemelt szerepét mutatja az országbérletek bevezetése is, amelyeknek hála az „emberek többször és többet utaznak”, a forgalmi adatok alapján már a Covid előtti békeidők szintjén járnak. Megígérte, a vasút a jövőben is emberközpontú lesz, amely az utasok és a vasutasok érdekeire és igényeire is figyel.


Mosóczi: jövőre jön a vasúti versenyképességi csomag

Mosóczi László, a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület konferenciáján hangsúlyozta a vasúti ágazat kiemelkedő szerepét Magyarország gazdaságában. Kiemelte, hogy a vasút nem csupán közlekedési eszköz, hanem a közlekedési infrastruktúra egyik alappillére is. A kormány által bevezetett öt pontos akcióterv keretein belül a vasúti digitalizációs fejlesztések támogatására is számítanak, amelyek a szakmai érdekképviseletek támogatását is igénylik.

Mosóczi rámutatott, hogy a vasúti iparban 39 tagvállalat működik, amelyek évente több mint 4000 milliárd forint árbevételt generálnak, és 50 ezer munkavállalót foglalkoztatnak.

Ezek a vállalatok nemcsak gazdasági erőt képviselnek, hanem komoly felelősséggel is tartoznak a nemzetközi színtéren, ahol a magyar vasút érdekeit kell képviselniük. Az ágazat kihívásainak és jövőbeli lehetőségeinek megvitatására a Magyar Vasút Konferencia kiváló alkalmat biztosít, ahol a szakemberek és döntéshozók közösen keresik a válaszokat a felmerülő problémákra.


A konferencián Mosóczi beszélt a jövőbeni tervekről is, amelyek célja a hazai vasúti flotta megújítása, beleértve a legújabb motorvonatok beszerzését. A miniszteri biztos kijelentette, a kormány elkötelezett a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztése mellett, ami új lehetőségeket teremt a magyar vállalkozások számára.

A jövő év tavaszán a kormány tervezi egy vasúti versenyképességi csomag bevezetését, amely a fenntartható energia beszerzési feltételeinek megteremtésére és a kombinált fuvarozás fejlesztésére is fókuszál.

Címlapkép forrása: Portfolio

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top