Politika

Orbán a zsebünkbe nyúl: A maradék nyugdíjpénzünket is lenyúlhatja az állam

Az Orbán-kormány nem vehetné el, ezért arra ösztönöz, hogy te vedd ki: így csappanhatnak meg a nyugdíjak.


nyugdíjasok helyzete egyre romlik, ahogyan a gazdaság helyzete is. A kormány pedig meglehetően meredek ötlettel állt elő. A kormány új javaslata ugyanis lehetővé tenné az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások

ingatlancélú felhasználását 2025-ben.

Ez a szakértő szerint hatalmas kockázatot jelent, mert csökkentheti a hosszú távú megtakarítási hajlandóságot – írta Farkas András, nyugdíjszakértő a portfolio.hu-n.


Bár a döntés önkéntes és csak egy évre szól, ezzel mégis kegyelemdöfést adnak a nyugdíjpénzeknek.

Ezt nem vehetik el, ezért más módszert választott az Orbán-kormány a nyugdíjak megcsapolására

A 2010-es kormányváltást követően az Orbán-kormány a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat erőből visszaállamosította. Évente így 1000 milliárd forintnyi járulék folyik be az államhoz a Nyugdíjbiztosítási Alapba, ami így többletbevételt jelent az államnak.

A baj ott kezdődik majd, amikor

2040 körül az állami nyugdíjrendszernek helyt kell majd állnia

azért a nyugdíjrészért is, amelyet a magánnyugdíjpénztárak finanszíroztak volna – hívta fel a figyelmet a szakértő.


Ez is példázza, milyen veszélyes a jövőre nézve, amikor a nyugdíjcélú megtakarításokat „újrahasznosítják”.

A mi pénzünkkel töltenék fel az állami hiányt

A költségvetés 2010 után 14 évvel megint súlyos helyzetbe került, nincs elegendő forrás semmilyen fejlesztésre. Közben az uniós források sem érkeznek meg a rossz kormányzati döntések miatt. Az államnak tehát pénz kell sürgősen.

Itt jön be a kormányzati javaslat, amely szerint az önkéntes nyugdíjpénztárakban felhalmozott megtakarításaikat a pénztártagok saját

szabad elhatározásukból adómentesen,

felső összeghatár nélkül ingatlanvásárlásra vagy ingatlannal kapcsolatban fölvett hitel törlesztésére is felhasználhatják 2025. január 1. és december 31. között.

Ha ennek ismeretében értelmezzük a javaslatot

„akkor arra óhatatlanul

rávetül a magánnyugdíj-pénztári vagyon visszaállamosításának súlyos árnya”

– figyelmeztetett. Farkas András kimondta ezt is, amit a kormány mindenki elől eltitkolna. Valójában:


„Az állam lényegében megkezdte az önkéntes nyugdíjpénztárak kétezer milliárd forintot meghaladó (2134 milliárd forint)

vagyonának átszivattyúzását a nemzeti nagytőke által uralt építőiparba

és ingatlanpiacra”

– leplezte le a szándékot a szakértő.

Ezt nem lehet erővel elvenni, így elveszik mézesmadzaggal

A magánnyugdíjpénztári vagyonnal ellentétben az önkéntes megtakarításokat az uniós tagállamokban nem lehet állami erővel elvenni. Így, ha az állam meg akarja kaparintani azokat, akkor a neki tetsző felhasználására az érintett megtakarítókat komoly ösztönzéssel kell rávenni.

A kormány úgy számol, hogy körülbelül 300 milliárd forint mozdulhat csapódna így le az ingatlanpiacon. Ez mintegy

30 ezer lakástranzakció

finanszírozásában játszhat szerepet. A kormány szerint pedig a kivonást követően is megmaradna 1800 milliárd forint körüli összegben az önkéntes pénztári számlákon lévő összeg.


De Farkas András szerint az intézkedés keretrendszere

lehetővé teszi a teljes önkéntes nyugdíjpénztári vagyon elillanását

és az ingatlanpiacon történő lecsapódását.

„Fejnehéz” nyugdíjrendszer

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon a nyugdíjrendszer „fejnehéz”. Vagyis az állami nyugdíj teszi ki a nyugdíjaskori bevétel

átlagosan 85 százalékát.

Ennek két fő oka az, hogy

„a kötelező állami nyugdíjpillér mellett Magyarországon a szükségesnél jóval erőtlenebb az öngondoskodás pillére, de ennél is fájdalmasabb, hogy teljes mértékben hiányzik a munkáltatói nyugdíjpillér, vagyis a jövőbeni nyugdíjasok anyagi helyzetéért csak az állam és (minimális részben) az egyén felelős, a munkáltató e felelősség alól mentesül”

– írta.


Az EU tagállamai sorra deklarálják, hogy az állami nyugdíjrendszernek nem feladata az aktív korban elért életszínvonal megőrzésének biztosítása. Ezért van fontos szerepe az önkéntes megtakarításnak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top