Egyéb

Nem csitul a Hadházy-Magyar csörte: Hadházy most Magyar Péter támogatóiról is szólt

A Diákhitel Központ szerződéseit érintő botrány ismét reflektorfénybe került, miután az Átlátszó nyilvánosságra hozta a 2021-es KEHI-jelentést.


A jelentés több szerződést is kifogásol, melyek 15 millió forint alatti értékhatárúak, és a KEHI arra utalt, hogy ezek túlárazottak lehettek, valamint nem valós verseny során kötötték meg őket. Bár a jelentés nem javasolt további lépéseket, Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezetője, a szerződések mögött álló munkát valódinak tartja, és azt állítja, hogy politikai támadásról van szó.

 


Véleménye szerint a Fidesz saját érdekei miatt vette elő újra az ügyet, miközben Rogán Antal propagandáját vádolja az ügy szításával.

Az üggyel kapcsolatban a Szeretlek Magyarország szólaltatta meg a független képviselő, Hadházy Ákost, aki hónapok óta napirenden tartja a szerződések kérdését, számos kritikát kapott, különösen a kormányváltás veszélyeztetésére vonatkozóan.


Az ellene irányuló támadásokra reagálva elmondta, hogy nem az a lényeg, hogy a Fidesz propagandája hogyan használja fel az ügyet, hanem az, hogy a választók lássák: egy kormányváltás nem folytatná a “fideszes módit”.

Hadházy szerint az ellenzék feladata az, hogy szembenézzen a kényes kérdésekkel, és ne söpörje a szőnyeg alá a problémákat, még akkor sem, ha ez rövid távon kockázatosnak tűnik.

Hadházy az utóbbi időben ellene érkező indulatokra úgy reagált:

Sajnos az érintett reakciója, illetve a híveinek a reakciója is kérdéseket vet fel. Itt az ellenzék jelenleg legnagyobb szereplőjéről van szó, ezért nyilván nagyon meg kell gondolni, hogy mit mondunk.
Majad hozzátette:


 

Ha engem érdekelt volna a népszerűségem vagy a saját sorsom, akkor én most a Fidesz szekszárdi frakciójában ülnék, az is lehet, hogy alpolgármester lennék, annál tovább azért biztos nem mennék.

Tudomásul veszem, hogy lesznek, akik elfogadják az egyszerű magyarázatokat, miszerint én azért foglalkoztam ezzel az üggyel, mert saját pártot akarok alapítani, mert nekem kell a hatalom. Ezért szomorú vagyok, de ezzel nem tudok mit kezdeni.

Engem nem nagyon érdekel a politikai sorsom. Engem az érdekel, hogy próbáljuk ezt a rendszert megváltoztatni, mert most már itt nem kormányváltásról, hanem rendszerváltásról kell, hogy szó legyen.


Hadházy úgy véli, hogy a kormányváltás nem ezen az egy ügyön múlik, hanem azon, hogy sikerül-e meggyőzni még 4-500 ezer embert, hogy az ellenzék oldalára álljon. Emellett kiemelte, hogy a kormánypropaganda képes hamis ügyeket kreálni, így hiba lenne azt gondolni, hogy ha elhallgatják a problémákat, az megakadályozza a támadásokat.

A képviselő szerint egy igazi változáshoz rendszerváltásra van szükség, és ennek eléréséhez az igazság felvállalása elengedhetetlen.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top