Egyéb

Visszatért Kudlik Júlia a TV-be! Ebben a műsorban látható!

Kudlik Júlia először 1964 februárjában tűnt fel a Magyar Televízióban. 2001-ben Életműdíjjal tüntették ki a csatorna munkájáért, majd 2004-ben a Magyar Televízió Örökös Tagjává vált.


Ennek ellenére, 40 év után búcsúznia kellett a köztévétől. Most, 79 évesen, ismét a képernyőn láthatjuk:

Október 2-án a Duna csatorna Agapé című vallási műsorának vendégeként szerepelt, amely a Sára-Csoóri Életműdíjjal kitüntetett televíziós bemondónő visszatérését is jelenti.


Kudlik Júlia először 1964 februárjában tűnt fel a Magyar Televízióban. 2001-ben Életműdíjjal tüntették ki a csatorna munkájáért, majd 2004-ben a Magyar Televízió Örökös Tagjává vált. Ennek ellenére, 40 év után búcsúznia kellett a köztévétől. Most, 79 évesen, ismét a képernyőn láthatjuk: október 2-án a Duna csatorna Agapé című vallási műsorának vendégeként szerepelt, amely a Sára-Csoóri Életműdíjjal kitüntetett televíziós bemondónő visszatérését is jelenti.

 


Az Agapé epizódját, amely az idősek világnapja tiszteletére készült, Kudlik Júlia gondolatai fémjelzik az élet szeretetéről, a lélek fiatalságának megőrzéséről és az idősödés tudatos megéléséről. A Delta és a Szeszélyes évszakok című műsorok legendás arca bensőséges beszélgetés keretében osztotta meg életfilozófiáját, amelynek középpontjában bibliai tanítások és az öregedéshez való pozitív hozzáállás állnak. A műsor további vendégei, Iván Imre mentálhigiénés szakember és baptista lelkész, Nagy Károly katolikus pap, valamint Révay Edit szociológus és szerzetesnő, szintén megosztották nézeteiket az élet elmúlásáról. A műsort Vágvölgyi Gergely vezette.

VIA femina




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top