Egyéb

Magyar Péter számonkérte Szöllősi Györgyit, hogy mert elmenni a férjével nyaralni Balira

Azt hittük, hogy rosszul hallunk.


Az ATV népszerű műsorvezetője, Szöllősi Györgyi csütörtökön a hivatalos közösségi oldalára írta ki, hogy életében először egy kéthetes nyaralásra megy Bali szigetére a férjével, hogy megünnepeljék a megismerkedésük 30. évfordulóját.

„30 éve együtt! ❤️ Szép kerek évforduló, szép hosszú ünneplés lesz! ☺️ Soha nem voltam még két hétig egyhuzamban nyaralni, sőt Európán kívül se nagyon. A gyerekek iszonyúan hiányoznak majd, de mellettem lesz akinél jobbat nem kívánhattam magamnak soha az elmúlt 30 évben! Irány Bali és két hét kalandozás, pihenés és persze túrázás! Azt ott sem lehet kihagyni!”


– írta posztjában a műsorvezető.


.
Ezt a történetet húzta elő teljesen oda nem illő módon, számonkérő-pikírt stílusban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a péntek esti videójában, amelyben egyébként az MTVA elleni szombati tüntetésére toborozta a szimpatizánsait.


Magyar épp arról beszélt, hogy az élő közvetítés után megpróbál bemenni a közmédia épületébe, ahonnan szerinte „a vezetés már eltávozott, lehet hogy már külföldön is vannak”, majd egy teljesen indokolatlan fordulattal egy másik televízió, az ATV műsorvezetőjéről, Szöllősi Györgyiről kezdett beszélni: „aki épp elment valami egzotikus szigetre, mint egy rendes újságíró, aki aggódik a média függetlenségéért”.

Hogy hogyan kapcsolódik a közmédia elleni tüntetéshez, hogy egy magántelevízió műsorvezetője a férjével hol ünnepli a 30. évfordulóját, az nem derült ki Magyar monológjából, de ha valakinek van megfejtése, kérjük, írja meg nekünk!

Az alábbi videóban 11:00 perctől kezdődik az idézett rész:


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top