Egyéb

Most érkezett:repülő csapódott egy konténerbe Dunakeszin – döbbenetes, mi történt a pilótával – Fotóval

vitorlázó repülő

Úgy tudni, hogy a gép egy konténerbe csapódott. A vitorlázó repülő pilótája a saját lábán hagyta el a roncsot.


Nagy volt a riadalom ma délelőtt Dunakeszin, miután egy sportrepülő hatalmas robajjal csapódott a földbe Dunakeszi egyik kereszteződésénél.


A Bors úgy tudja, hogy a motoros vitorlázórepülő Dunakeszi felett kezdett el zuhanni, majd a Tőzegtavi utcánál, a Rönk út kereszteződésénél ért földet. Lapunk információ szerint a gép egy helyi telephely udvarára zuhant, ahol először beleakadt a kerítésbe, majd egy konténer tetején landolt. 
vitorlázó repülő
A vitorlázórepülő Dunakeszin zuhant rá egy konténer tetejére. A pilóta a saját lábán hagyta el a roncsot   Fotó: Bors

A hátborzongató becsapódás hangjára többen is felkapták a fejüket, és azonnal értesítették a mentőket, a rendőröket és a tűzoltókat is. Úgy tudjuk, hogy a mentősök nem csupán esetkocsival érkeztek a helyszínre, de mentőhelikoptert is küldtek. A Bors azonban úgy értesült, hogy szerencsére erre nem volt szükség: információink szerint a gépben utazó egyetlen ember, a pilóta ugyanis saját lábán szállt ki a roncsból, és saját lábon is hagyta el azt. A kiérkező mentősök ezután természetesen megvizsgálták, végül kórházba szállították.


A Bors úgy értesült, hogy a tűzoltók jelenleg is a helyszínen dolgoznak, ugyanis alezuhant vitorlázórepülő roncs még mindig a konténer tetején és az átszakadt kerítésen hever.

A baleset következtében egy dunakeszi férfi sérült meg. A további körülményeket a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja

– mondta el a Borsnak Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Sajnos nem ez az első ilyen eset Dunakeszin idén: július 23-án egy 17 éves lány zuhant le egy vitorlázórepülővel a Dunakeszi Repülőtéren. A gépet vezető Viktória túlélte a zuhanást, és a történtek után kórházba szállították, nem sokkal később azonban belehalt sérüléseibe.

Borsonline.hu | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top