Egyéb

Halálos mellékhatása van a szobában való ruhaszárításnak!

Te is odabent szárítod a ruhát? Akkor olvasd el az alábbi cikket és többé nem a szobában teszed majd!


Egy bostoni 43 éves férfi, Craig Mather állítja, hogy a súlyos tüdőgyulladását a lakásban szárított ruhák

páralecsapódása okozta. A nappaliban száradó ruhák miatt elszaporodtak a férfi lakásában a gombaspórák.

 

“A dologra akkor derült fér, amikor a súlyos tüdőbetegségemet és a légzési problémákat is diagnosztizálták. Hirtelen próbáltam minden óvintézkedést megtenni, hogy megszabaduljak a spóráktól,  de úgy tűnt, hogy hamarabb kellett volna gondolkozni”-mondta a három gyerekes apa.


Az orvos felhívta a figyelmét, hogy az állapota egyre csak súlyosbodik, ezért az elmúlt 12 hónapban fokozottan odafigyeltek arra, hogy ne szárítsák a ruhákat a lakásban.

 

Ebben az időszakban kezdte érezni a javulást, egy idő után már nem érzékelte olyan erősen a tüneteket.

Szakemberek szerint nagyon egészségtelen, ha bent szárítjuk a ruhákat. Főleg, ha radiátorra tesszük a vizes ruhákat, akár 30 százalékkal is megnövelhetjük a lakóterület páratartamát, és így tökéletes közeget biztosítunk a gombák szaporodásához.

“A sok kimosott ruha, majdnem két liter vizet tartalmaz.

 


A legtöbben immunisak egy ideig a gombás fertőzésre, azonban nagyobb veszélyeztetettségnek vannak kitéve az asztmás betegek, azok akiknek le van gyengülve az immunrendszerük, és a daganatos betegek. Ez az állapot akár visszafordíthatatlan tüdőkárosodást is okozhat. Jó meg kell fontolni, hogy hol szárítjuk a ruhákat, mindenképp részesítsük előnyben az udvart, teraszt.

Forrás: MSN / Gnews




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top