Egyéb

Nyomj egy lájkot ha még emlékszel rá! Már 23 éve nincs köztünk! Így néz ki ma HOFI sírja!

Nyomj egy lájkot ha még emlékszel rá! Már 23 éve nincs köztünk! Így néz ki ma HOFI sírja!


 

23 éve nincs köztünk a legendás humorista, de felesége, Ildikó képtelen beletörődni a veszteségbe.

Ildikó, Hofi özvegye ma is ugyanúgy szereti férjét, ugyanott él és ugyanazok a tárgyak veszik körül, mint amikor még élt a párja. A Bors cikke szerint Hofi 1990-ben esett át egy infarktuson, és a rehabilitáció után Kecskemétre került, ahol a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézetben Dr. Remes Péter kezelte. A szakember 12 évvel hosszabbította meg az életét, amiért Hofi az utolsó pillanatig hálás volt neki.


Ildikó 1995-ben ismerte meg a humoristát, aki emlékei szerint ekkor már nem égette két végén a gyertyát, ami az infarktusáig jellemző volt rá.

“Tény, Gézának volt hedonista időszaka. Rengeteget dolgozott, keveset pihent, össze-vissza evett, ivott” – mesélte a lapnak a humorista özvegye, aki szerint Hofi mindent megtett, hogy szakítson ezzel az életmóddal.

Aztán 2001 novemberében katéterezni kellett a szívét a Szabolcs utcai kórházban. Özvegye szerint nem lett rosszul, nem is mentővel vitték a kórházba, és miután a professzor megvizsgálta, azt mondta, minden rendben az egészségével. “Aztán Géza áprilisban meghalt. A szervezete eddig bírta. Megállt a szíve. Ha nyolcvanöt évesen történik, azt mondom, rendben. De hatvanöt évesen?” – tette fel a kérdést Ildikó.




 

 

Az utolsó napon semmi sem utalt a közelgő tragédiára. A házaspár Visegrádra autózott a nyaralójukba, az utat végigénekelték. Útba ejtették kedvenc éttermüket, így aztán nem is jutottak el a hétvégi házukig. Az elhúzódó látogatás után inkább hazaindultak, és Hofi otthonában még egy sor telefonhívást lebonyolított a barátaival. Aztán egyszerűen örökre elaludt.

 

“Április tizedikén, szerdán hajnalban állt meg a szíve. Kimondani is szörnyű. Géza elfáradt. Úgy halt meg” – zárta megrázó visszaemlékezését Ildikó.



forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top