Politika

Újabb pofon Orbánnak: David Pressman szerint komoly bajba kerülhet a miniszterelnök

Hatalmas szószba kerülhet a magyar kormányfő, ha nem vigyáz.


Magyarország végleg magára maradhat Orbán Viktorék ámokfutása miatt

Az amerikai nagykövet szerint Magyarország még sosem volt olyan mértékben elszigetelődve, mint napjainkban. Az USA-ban több lapban is arról írnak, hogy a magyar miniszterelnök élvezi Donald Trump figyelmét, és felvetették: Orbán talán meg is tolhatja elnökválasztási kampányát.

Közismert, hogy Orbán kormánya – a „szuverenitás” miatt – kimondottan háklis rá, ha „beavatkoznak” Magyarország belügyeibe, ugyanakkor ők nyugodtan tehetik ugyanezt – egyebek mellet például Szlovákiában.


Megírtuk, hogy Szijjártó Péter a napokban Milorad Dodik boszniai szerb vezető kampányzáró eseményén (!) elmondott beszédében azt emelte ki mindenekelőtt, hogy „Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, többek között azért is, mert sok a közös vonás, például az az óriási külső nyomás, amellyel szembe kell nézni”. Arról is tett bejelentést, hogy elindították az itteni mezőgazdasági vállalkozók támogatására szolgáló programot, akik ezáltal 40 millió eurónyi fejlesztést hajtottak végre a magyar adófizetők pénzéből.

David Pressman keményen beolvasott a magyar miniszterelnöknek

„Úgy vélem, hogy

Magyarország még sosem volt jobban izolálva a szövetségeseitől és partnereitől, ezen belül az Egyesült Államoktól”

– mondta David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a The Washington Postnak.


Hozzátette: Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozatai és egyre mélyülő kapcsolata Vlagyimir Putyin orosz elnökkel

„egy olyan országot tükröznek vissza, amely az európai partnereitől és szövetségeseitől való izoláció útját választotta, minden látható ok nélkül.”

Azt írták, Trump és Orbán kölcsönösen kiállnak egymás mellett. Felidézték, hogy Trump „erős embernek” tartja Orbánt, akiről egyébként azt hiszi, ő Törökország elnöke.

„Ő az egyik legerősebb kezű vezető a világon. Törökország elnöke”

– mondta korábban Orbánról Trump.


Orbán hazárdjátékot űz Magyarországgal

Orbán azonban mindennek ellenére is reménykedik Trump győzelmében, ugyanis a Fidesz-kormány nem sok jóra számíthat, ha Kamala Harris lesz a befutó. A privátbankár.hu beszámolója szerint Yaro Patrice külpolitikai szakértő szintén arról beszélt, hogy ez a fajta egyértelmű állásfoglalás egyáltalán „nem megszokott dolog”.


Mint rámutatott: az természetes, ha egy jobboldali vezető örül egy másik jobboldali vezető győzelmének, de az már korántsem az, hogy „egy ország, főleg egy kis ország” miniszterelnöke „felteszi minden lapját” az egyik jelöltre. A szakértő úgy látja,

Orbán Viktornak nem lenne szabad ilyen nyíltan állást foglalnia senki mellett sem.

Majd példaként említette, hogy Keir Starmer munkáspárti miniszterelnök nyilvánvalóan nem szimpatizál a republikánus jelölttel, azonban kormányfői kinevezése után rögtön kijelentette: nem érdekli, ha elítéli a bíróság Trumpot, ha ő lesz az elnök, vele fog együtt dolgozni.

„Amit Orbán Viktor csinál, az egy diplomáciai hazárdjáték (…) és a nyeremény nem igazán komoly”

– jelezte Yaro Patrice.

Orbán akkor is aggódhat, ha Trump győz

Elmondta, ha Trump győz, azzal talán rövidtávon rendeződhetnek a magyar–amerikai kapcsolatok, ugyanakkor – hívta fel a figyelmet – a Republikánus Párt és a Fidesz között „komoly stratégiai nézetkülönbségek vannak”. Ilyen például az orosz–ukrán háború megítélése, ugyanis még a republikánusok többsége is oroszellenes, és kiállnak a független Ukrajna védelme mellett.


Amennyiben Kamala Harris nyeri az amerikai elnökválasztást – vagyis a demokraták alakítanak kormányt –, akkor még rosszabbá válnak a két ország közötti kapcsolatok. És ez

„nagyon nagy kár lenne”

– mondta a külpolitikai szakértő.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top