Egyéb

Szülőkkel újíttatják fel az omladozó iskolákat, döbbenetes listát kaptak az első értekezleten

Amit az elmúlt napokban hallhattunk az iskolai állapotok kapcsán, az csak a jéghegy csúcsa. A 40 fokban kókadozó diákok és tanárok a kánikula után fellélegezhetnek, mondhatnánk, hogy minden rendben, minek ide klíma? Alighanem egy ilyen helyzetet mindenki aláírna, de a valóság ennél jóval szomorúbb.


 

A Redditre került fel a napokban egy befényképezett papírdarab, ami egy meg nem nevezett iskola első szülői értekezletén járt körbe. A „felajánlott terület” alatt különböző munkálatokat soroltak fel. Vakolás, festés, rossz csapok, wc-k megjavítása, különböző asztalosmunkák, fuvarozás.

AZ ISKOLA FELÚJÍTÁSI TERVÉT ANYAGIAK HÍJÁN GYAKORLATILAG A SZÜLŐKNEK KELLETT BEVÁLLALNIUK, NEKIK KELLETT JELENTKEZNI A MUNKÁKRA. INGYEN ÉS BÉRMENTVE.


 

Mint a kommentekből kiderült, ez egyáltalán nem egyedi dolog és több helyen is ez a bevett szokás, hogy a gyerekeknek normálisabb körülményeket biztosítsanak:

 

„Mi festettünk elsőben osztálytermet, vittünk be bútorokat és mindenféle játékokat, fejlesztő dolgokat a gyerekeknek és nyomtatót, nyomtatópatront és papírokat is. Valaki tudott szerezni táblát, a férjem rakta fel egy másik apukával, mi vittünk be ingyenes csoportból kért asztalokat, én átfestettem fiatalos színekre”

– írta az egyik szülő.


„A wc-ben én önhatalmúlag megcsináltam a hibákat, arra senki nem kért, de nem akartam, hogy a gyerekem ott menjen mosdóba. A szekrényeiken meg lecseréltem a fogantyúkat használhatókra”

– tette hozzá.

Egy másik szülő azt is megmagyarázta, hogy miért hajlandóak mindezekre:

„Mert megcsináljuk, mert a saját gyerekünk környezetéről van szó, ahol az élete felét eltölti.”

 


Mint írták, ez már évekkel, évtizedekkel ezelőtt is így volt, és bár a szülők segítsége önmagában jó dolognak tűnik, az már kevésbé, hogy a gondnokok gyakorlatilag eltűntek az iskolákból, a karbantartásra pedig nem jut elegendő pénz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top