Politika

Erre várt a fél ország: Kocsis Máté „végre” bejelentette a legújabb nemzeti konzultációt

A nemzeti konzultáció bizonyára már sokaknak hiányzott, ezért Kocsis Máté közölte a várva várt hírt.


Jön a nemzeti konzultáció, Kocsis Máté izzította a rakétákat

Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz, amelynek témái között a gazdasági semlegesség, a kis- és középvállalkozások támogatása,

a béremelés, a munkáshitel, a lakhatás és a családtámogatások szerepelnének


– közölte Kocsis Máté frakcióvezető hétfőn az MTI-vel.

A politikus a Fidesz –KDNP kétnapos, kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében ismertette: a megbeszélés központi témája a gazdaság. A frakció egységes abban, hogy „a Covid és a háború óta megváltozott gazdasági helyzetben új eszközökre, új gazdasági megoldásokra van szükség ahhoz, hogy az ország újra sikeres lehessen” – magyarázkodott.

Szép köntösbe bújtatta tehát Kocsis azt a tényt, hogy

hatalmas bajban van a magyar gazdaság az óriási kormányzati költekezések következtében.

Kocsis Máté szerint minden rendben, de gyanús a nemzeti konzultáció témaválasztása


Jelen pillanatban Magyarország gazdasági kilátásai „jók” (?). Elmondása szerint ez jó alapot ad a gazdaság további erősödését és az emberek gyarapodását szolgáló intézkedések bevezetéséhez.

Ugyanakkor „rossz hír, hogy ezzel párhuzamosan az európai vezetés tulajdonképpen

egy kereskedelmi hidegháborút vív„.

Ezzel az EU elzárkózik a keleti világ gazdaságaitól és kereskedelmétől – jelölte ki a kormányzat ellenségét, az Európai Uniót kormányzó nagykoalíciót.

Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy Magyarország semlegességét ezzel szemben nem az elzárkózás, hanem a nyitottság szolgálja a Kelet és a Nyugat irányába egyaránt. Magyarországnak sem a Nyugattal, sem a Kelettel nem szabad megszakítania a kapcsolatait, ez fogja garantálni az ország erősödését – sulykolta a Fidesz szájhőse.


A Fidesz úgy gondolja, hogy ez a jó irány, de mivel ezek húsba vágó kérdések, amelyekben mindig kikérik az emberek véleményét, nemzeti konzultációt javasolnak a kormánynak

– közölte a „váratlan hírt” Kocsis Máté.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top