Egyéb

Felfoghatatlan tragédia történt! Holtan találták Andreát az édesanyát és két kisgyermekét az autóban!

Borzalmas eset rázta meg Melbourne-t. Egy apartmankomplexum előtt hosszú ideje parkoló autó miatt riasztották a rendőröket, akik kiérkezve elhűltek a látottaktól. A kocsi ablakai bepárásodtak és kellemetlen szagok terjengtek belőle.


A kocsiban megtalálták egy édesanya és 3 éves ikergyermekei holttestét. A 35 éves Andrea Langhorst, valamint ikrei, Olivia Dryer és Adam Dryer már hosszabb ideje lehetett a kocsiban, az édesanya holtteste már erősen bomlott.


Langhorst édesapja azt mondta a rendőrségnek, hogy március 11. óta nem hallott a lányáról, ő tett bejelentést is. Mint mondta, nem álltak napi kapcsolatban, de szoktalan volt számára, hogy ilyen hosszú ideje nem jelentkezett. Az édesapa nem tartja kizártnak, hogy lánya a drogok miatt halt meg, mivel korábban is volt már gondja a szerekkel, le is tartóztatták a kábítószer miatt.

„Az ikrek voltak a büszkesége és az öröme. Csak arra tudok gondolni, hogy talán… lehet, hogy az autó járt, és elaludt, lehet, hogy a füst ellepte őket. Nem tudom” – kommentálta Langhorst apja, aki hozzátette, sokszor kérték a lányát, hagyja náluk a gyerekeket, szívesen felnevelték volna a feleségével, Andrea azonban hallani sem akart erről.


A halottkém egyelőre nem tudja, mi okozta a halálukat, további vizsgálatokra van szükség.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top