Egyéb

Mire visszaért a piacról, a végrehajtók elfoglalták a házát, hajléktalan lett az egykori NER-milliárdos

Elmentem a piacra bevásárolni, egy rövid ujjú ingben, vászonnadrágban, vászoncipőben, hisz akkor még jó idő volt, a házamba azonban nem tudtam visszamenni, mert a távollétemben betörtek, a kertkaput lezárták, a garázskaput egy kocsi elállta és a zárak cseréje éppen folyamatban volt


– számolt be a budai Testvérhegyen álló házának elvesztéséről közösségi oldalán Vitézy Tamás, a főpolgármesterségért induló Vitézy Dávid nagybátyja.

Az egykor a száz leggazdagabb magyar listáján is szereplő Vitézy szerint a végrehajtók a közte és a NER-milliárdos Jellinek Dániel között évek óta zajló jogi csatározás folyományaként foglalták el a több száz millió forintos értékű ingatlanját. Vitézy szerint a piacról visszatérve sem ruháját, sem pénzét, sem iratait nem engedték, hogy magához vegye,

és bár kihívta a rendőröket, ők is jogszerűnek találták az intézkedést.


Vitézy azt írta, hogy az ingatlan lefoglalása több mint egy hónapja megtörtént, de eddig szégyellte megírni, hogy hajléktalan lett. – Aztán rájöttem, hogy ezt nem nekem kell szégyellenem, hanem szégyelljék magukat azok, akik hagyták ezt az ügyet elfajulni és a deviáns bűnözői magatartást érvényesülni – írta Vitézy.

A magát mindig jobboldaliként definiáló, 77 éves vállalkozó a rendszerváltás után ukrajnai gázimportból alapozta meg vagyonát, majd jelentős turisztikai cégbirodalmat épített ki Horvátországban. Később Helyi Théma néven ingyenes, Fidesz-párti bulvárújságot is kiadott. Családja több szálon kötődik a Fideszhez:

unokahúga, Vitézy Zsófia, jelenleg Kolumbiában nagykövet,

unokaöccse, Vitézy Dávid, volt közlekedési államtitkár, majd a Fidesz által is támogatott főpolgármester-jelölt,


testvére, az idén februárban elhunyt Vitézy László filmrendező, akinek harmadik felesége, a 2021-ben elhunyt Hankiss Ágnes – Vitézy Dávid édesanyja – pedig fideszes EP-képviselő volt,

és távoli rokoni kapcsolat fűzi őket Orbán Viktor családjához is (Vitézy László első felesége a miniszterelnök édesanyjának testvére volt).

Vitézy volt ugyanakkor az első Fidesz-közeli vállalkozó, aki nyilvánosan maffiaként írta le a gazdaság és igazságszolgáltatás NER-es szereplőinek együttműködését. Ehhez hozzájárult az is, hogy a horvátországi szállodák, kempingek és kikötők elvesztése után számos eljárást kezdeményezett Jellinek, több ügyész és bíró ellen, ám ezek az ügyek rendszerint megfeneklettek.

A horvát ingatlanok körül egy bonyolult ügyletsorozat zajlott, amelynek során Jellinek érdekeltségei, különböző banki követelések megszerzésével, házon belülre kerültek. Korábbi érdeklődésünkre a milliárdos kifejtette, hogy minden törvényesen zajlott, Vitézyék pedig évekig nem fizettek, mielőtt a bankok úgy döntöttek, hogy a követeléseket értékesítik.


Vitézy Tamást 2020 novemberében bilincsben vitték el lakásáról a Széchenyi Kereskedelmi Bank ügyével kapcsolatban. Nyomkövetőt kapott a lábára, amit 29 hónapon át kellett viselnie, és nyolc hónapig nem hagyhatta el a lakását. A pénzintézet tulajdonosa, Töröcskei István ellen az ügyészség kilenc év fegyházban letöltendő szabadságvesztést kért. Az Orbán-kormány idején, 2014 végéig az Államadósság Kezelő Központot is vezető Töröcskeit bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó sikkasztással és hűtlen kezeléssel vádolják.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top