Politika

Dobrev Klára: Nem engedek a bérekből, a nyugdíjakból, a lakhatásból!

Van mit megoldani. Dobrev Klára elmondta, mi várható az EU intézményeiben.


Dobrev Klára beszámolt, mi várható az EU intézményeiben

Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülésezik az Európai Tanács. Az ülésen a főbb napirendi pontok Ukrajna, a Közel-Kelet, a versenyképesség, a migráció és külügyi kérdések lesznek.

Dobrev Klára a közösségi oldalán közzétett videóban mondta el, hogy komoly feladat vár közösségére, a szociáldemokrata frakcióra. A DK-s EP-képviselő hangsúlyozta, olyan ügyekben, mint például a bérek, a nyugdíjak, a lakhatás, illetve a környezetvédelem területén

szociáldemokrata biztosok fognak a következő években dolgozni.

Az EU-ban fontos feladatokat kaptak a szociáldemokraták


Dobrev az egyik legkomolyabb kihívásnak a klímaváltozás elleni küzdelmet jelölte meg, amely ügy szintén a szociáldemokrata frakció portfoliója alá tartozik. Az EP-képviselő hangsúlyozta:

„nem engedek a bérekből, a nyugdíjakból és a lakhatásból sem!”

(Dobrev Klára/Facebook)

A csúcstalálkozó társelnökei egyébként Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Tamím bin Hamád Al Táni sejk, katari emír, az Öböl-menti Együttműködési Tanács (ÖET) soros elnöke lesznek.

Az MTI azt írta, a találkozó alkalmat nyújt az EU számára, hogy szorosabb partnerséget alakítson ki az ÖET-vel és annak tagállamaival, amelyek geostratégiai partnerek egy olyan időszakban, amelyet kihívásokkal teli geopolitikai körülmények jellemeznek.


Az EU-csúcsról a Nyugati Fényen is beszámolunk majd.

(Dobrev Klára/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top