Politika

Csalódhattak, akik hittek a kormánynak – Totális kudarc lett a nagy tervből!

Orbán Viktor még 2021 májusában beszélt arról a Kossuth rádió hallgatóságának, hogy a magyar kormány Debrecenben építi fel a Nemzeti Oltóanyaggyárat, amely 2022 második felére már üzemképes lesz.



A miniszterelnök álmából azonban szinte semmi sem lett, egyelőre még csak egy tök üres épület áll a kijelölt területen, a magyar fejlesztésű vakcina azonban sehol sincs.



Népszava próbált utánajárni, hogy áll a beruházás. A lap érdeklődésére a Debreceni Egyetem elárulta, hogy

a debreceni Nemzeti Oltóanyaggyárban még mindig „további előkészítési, tervezési” folyamatokat végeznek.



Az alapkőletételnél az akkori innovációs és technológiai miniszter azt mondta, hogy 2022 augusztusában már elkészül az üzem, az év végén pedig már a vakcinagyártás is beindul. Az épület kicsit késve, 2022 decemberére készült el, a gyártás azonban azóta sem indult el, az épület pedig üresen áll.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top