Politika

Fej-fej mellett a Tisza és a Fidesz úgyhogy megindul az eljárás Magyar Péter ellen

Csütörtökön jelentette be az Európai Parlament (EP) elnöke, hogy megkapták a magyar hatóságoktól a Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmet. Magyar esetében lopás gyanújával indult nyomozás egy júniusi konfliktus kapcsán.


Ma jelent meg az Idea legfrissebb mérése, melyben hibahatáron belül megközelítette a Tisza Párt támogatottsága a Fidesz támogatottságát. Nyílván véletlen egybeesés, hogy pont ezen a napon úgy tűnik eldölt, hogy Magyar Pétert eljárás alá fogják vonni.

 

A kormány felől Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetője aktívan kommunikálta az ügyet, Magyar Péter viszont feljelentést tett rágalmazás miatt. Magyar emellett felajánlotta, hogy lemond mentelmi jogáról, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.

Mentelmi jog az Európai Parlamentben



Az európai parlamenti képviselők mentelmi jogának célja az EP tagjai függetlenségének védelme. Ez a jog kiterjed a képviselő nemzetközi és hazai tevékenységére egyaránt, ám nem védi meg a képviselőt a törvénysértésektől. A mentelmi jog kizárólag azokra az ügyekre vonatkozik, amelyeknél politikai motiváció állhat a háttérben.



Az EP történetében már több eset is felmerült, ahol a mentelmi jog kérdése központi szerepet játszott. Például az olasz Ilaria Salis mentelmi jogát megszerezték, miután megválasztották az EP-be, annak ellenére, hogy korábbi vádak terhelték. Ugyanakkor Győrffy Balázs fideszes képviselő lemondásával elveszítette mentelmi jogát, így büntetőeljárás indult ellene.

A következő lépések Magyar Péter ügyében

Az EP jogi szakbizottság vizsgálja majd Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmet, amely eljárás hosszabb időt vehet igénybe. Az EP nem szokta elutasítani az ilyen kérelmeket, kivéve, ha úgy ítélik meg, hogy politikai motiváció áll az ügy mögött. Az eredményről a teljes EP plenáris ülése dönt majd, amely után a határozatot a magyar hatóságok felé továbbítják.


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top