Politika

Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig

Az Európai Ügyészség hivatalosan 2021. június 1-jén kezdte meg tevékenységét, és azóta már több mint félmilliárd eurónyi vagyon lefoglalását intézkedte el. Az Európai Ügyészség eddigi működése során öt jelentős európai bűnszervezetet azonosított, melyek kifinomult módszerekkel és összetett struktúrával működve keresik azokat az országokat, ahol a szabályozás és az ellenőrzés a leggyengébb.


Laura Codruța Kövesi, az Európai Ügyészség vezetője, bemutatta az intézmény első teljes évet felölelő jelentését az Európai Parlamentben. Az Európai Ügyészség 22 tagállam tagja, de Magyarország nem csatlakozott hozzá. Az Európai Ügyészség fő feladata az EU pénzügyi érdekeinek védelme, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek több tagállamot érintenek. Annak ellenére, hogy Magyarország nem vesz részt az együttműködésben, az Európai Ügyészség és a Magyar Ügyészség között együttműködési megállapodás született, ami lehetővé teszi, hogy az európai ügyészek magyar vonatkozásokat is vizsgáljanak.


A főügyész kiemelte az Európai Ügyészség hatékonyságát, és rámutatott arra, hogy minden egyes euró, amit a működésére fordítanak, hét euró hasznot hoz, azaz az általuk lefoglalt vagyon összértéke ennyi. Kövesi beszámolt a 2021-es tevékenységről is, amely során több mint 3300 bűnügyi jelentést dolgoztak fel, több mint 860 vizsgálatot kezdeményeztek, és több mint 350 millió eurót értékben kaptak befagyasztási határozatokat.

Az Európai Ügyészség vezetője szerint az EPPO segítségével felülről láthatóvá vált a nemzetközi bűnözés, és teljes képet kaphatunk a szervezett bűnbandák működéséről. Kövesi részletesen beszélt az általuk azonosított bűnözői csoportokról, amelyek rugalmasan alkalmazkodnak a változó helyzetekhez, és kihasználják az eltérő nemzeti szabályozásokat.



Az Európai Ügyészség legnagyobb eredményének az Admiral-vizsgálatot nevezte, amely egy portugál ügy volt, de az EPPO közbelépésével 34 országban 2,2 milliárd eurós kárt okozó bűnszervezetet azonosítottak. Kövesi hangsúlyozta, hogy az ügy bonyolultságát jelzi, hogy több mint száz terrabájt adatot kellett feldolgozni.

A főügyész szerint nem várható csökkenés a munkaterhelésben, sőt, a helyreállítási alap miatt, amely jelentős uniós pénzt juttat az európai gazdaságokba, tovább nőhet az ügyek száma. Emellett Ukrajna is jelentős uniós támogatást kap, így az Európai Ügyészségnek ellenőriznie kell a források felhasználását. Kövesi hangsúlyozta az együttműködés fontosságát más uniós szervekkel, miközben a tagállamokkal is aktívan együttműködnek.



Az Európai Parlament képviselői számos kérdést fogalmaztak meg azokkal az országokkal kapcsolatban, amelyek nem vesznek részt az együttműködésben, ideértve Magyarországot is. Kövesi elmondta, hogy igyekeznek hatékony kapcsolatokat kialakítani a kimaradó országokkal, és meggyőzni őket az együttműködés előnyeiről.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top