Politika

Szégyen: Tóth Bertalan az Orbán-kormány egyik legnagyobb pofátlanságára hívta fel a figyelmet

Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a Facebookon hívta fel a figyelmet a nyugdíjminimum változatlan összegére. Bejegyzésében kiemelte, hogy már 16 éve nem emelték ezt az összeget, amely jelenleg is mindössze 28 500 forint.



„TUDTA? A nyugdíjminimum összege 16 éve változatlanul 28 500 forint!” – írta a politikus, ezzel ráirányítva a figyelmet a hosszú ideje fennálló problémára.

 

Az MSZP korábban is többször szót emelt a nyugdíjasok anyagi helyzetének javítása érdekében, és követelte a nyugdíjminimum jelentős emelését. A frakcióvezető mostani posztjával ismét nyomatékosította a párt álláspontját, hogy az alacsony nyugdíjak kérdése sürgős és átfogó megoldást igényel a szociális igazságosság érdekében.

Az alacsony nyugdíjminimum számos idős ember megélhetését nehezíti meg, és az MSZP szerint szükség van egy olyan szociálpolitikai intézkedéscsomagra, amely biztosítja, hogy a nyugdíjasok méltó körülmények között élhessenek.



Különösen bizarr ez a szám annak a fényében, hogy csaknem dupjáráa emelkedtek az élelmiszerek árai az elmúlt két évben és különös éppen a szegénység elleni világnapon szembesülni ezzel a pofátlanul alacsony minimumösszeggel.



Az MSZP szerint nem nézhetjük tétlenül, hogy hazánkban egyre több család szegényedik el, miközben a gazdasági egyenlőtlenségek egyre csak nőnek, hiszen statisztikai adatok is alátámasztják, hogy folyamatosan tágul az olló a társadalom különböző csoportjai között.

 



Az MSZP a kezdetek óta küzd a szegénység felszámolásáért, mert hiszünk abban, hogy egy igazságos társadalomban mindenkinek lehetőséget kell kapnia a méltó életre. Ezért elkötelezettek vagyunk minden olyan kezdeményezés mellett, amely elősegíti a szegénység felszámolását – hívta fel a figyelmet a párt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top