Politika

Titkos felvétel leplezte le a Fidesz legdurvább zsarolását!

Lázár János még büszke is a gyalázatos esetre!



A Fidesz-kormány kérésére menesztették a magyar RTL vezérigazgatóját. Dirk Gerkenst még 2015-ben rúgták ki Lázár János kezdeményezésére – derül ki egy vélhetően titokban készült hangfelvételről, a Telex értesülése szerint. Mindez egy Luxemburgban elhangzott francia nyelvű beszélgetés alapján derült ki, amely a luxemburgi központú RTL Group társ-vezérigazgatója és a magyar RTL ekkor már elbocsátott vezérigazgatója, Dirk Gerkens között zajlott le. A beszélgetés szerint az akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter,


Lázár János magyar vezetést szeretett volna az RTL-nél, a tévécsatorna pedig kirúgta a vezérigazgatóját!

Gerkens 1997-től állt az RTL alkalmazásában, ebből 2001 és 2015 között volt vezérigazgató. A most napvilágra került hangfelvétel szerint a feszült hangulatú beszélgetés során nem akarta elfogadni eltávolításának körülményeit. Amikor Gerkens rákérdezett arra, hogy a magyar kormány fellépése is szerepet játszott-e az eltávolításában, Guillaume de Posch ezt elismerte. Fontos tudni, hogy ebben az időben

A Fidesz-kormány a magas reklámadókkal zsarolta az RTL-t!

Az alábbiakban szó szerint közöljük a titokban készült hangfelvétel magyar átiratát:

De PoschDe mivel nehéz tárgyalásaink vannak jelenleg a kormánnyal, és ezek magas, jogi szinten zajlanak, szerintem normális, és nem haragudhatsz érte, hogy ilyen körülmények között átnézettem (itt egy jogász, vagy tanácsadó neve szerepel) minden olyan megnyilvánulást, ami Orbánt, Lázárt, a bizottságot vagy téged érint egy olyan témakörben, ami ezzel kapcsolatos. Ez nem nagy újság számodra.



Gerkens: Végül is jogi keret és minden. De azért elgondolkodom azon, miként jelenít meg majd ez nálatok a megegyezésben, amikor a Lázár megkér, hogy váltsátok le a vezetőséget, és ti ezt teljesítitek. Azért ez marhára az (nevetés).

De Posch: Hívhatod ezt megegyezésnek, szerintem nem ez a megfelelő szó. Ez csak a kormánnyal való kapcsolatunk értelmezésének kérdése. Ne felejtsd el, hogy sem Kotroczót, sem a többieket nem váltjuk le.

Gerkens: De a vezérigazgatót azért mégis lecserélitek.

De Posch: Igen, az üzleti tevékenységért felelős igazgató megváltozik.



Gerkens: Az ő (mármint Lázár) kérésére.

De Posch: Igen, az ő kérése volt, hogy magyar vezetés legyen (itt a leirat szerint egy rész nem érthető). Nem fogok kitalálni egy történetet. Nem mondom azt, hogy mi kívántuk ezt a magyar menedzsment kialakítását. Nyilvánvaló, ha nem lett volna ez a reklámadó, akkor nem tartanánk most itt.



Lázár János a Telex kérdésére közölte, hogy a konkrét esetre nem emlékszik, „de ha így történt, akkor arra büszke vagyok, mert mindig is azt vallottam, hogy az lenne a jó, ha a hazánkban működő külföldi cégek minél inkább magyar vezetőket alkalmaznának.” Gerkens és az RTL hosszan pereskedtek egymással és jelenleg is folyamatban van a felek között egy per Luxemburgban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top