Egyéb

Totálkárosra tört egy 50 milliós Mercedest egy diák a kecskeméti gyárban,aki gyárlátogatáson engedély nélkül vitte el „próbakörre” a járművet

Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos autót egy egyetemi hallgató, aki gyárlátogatáson engedély nélkül vitte el „próbakörre” a járművet – tájékoztatott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.


Azt írták: egy egyetemi diákcsoport érkezett gyárlátogatásra az egyik kecskeméti üzembe november 15-én.

A látogatások rendszerint kötött programmal és szigorú protokoll mellett zajlanak, amit a hallgatóknak is elmondtak. Ennek ellenére egyikük elszakadt társaitól, és egymaga kezdte meg az üzem felfedezését.


A hallgató az utómunkára váró autók parkolójában kötött ki, ahol megtetszett neki egy Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 45S AMG típusú autó, amelybe bele is ült.

A vezető melletti ülésen megtalálta az indítókulcsot, és úgy döntött, megy egy kört az autóval.

A tesztpályára is felhajtott, annak ellenére, hogy azt sorompóval lezárták. A fiatal férfi később azt mondta: „kíváncsi volt, mit tud a kocsi”.

„tesztvezetés” során azonban az egyik kanyarban lesodródott az útról, és árokba borult. A 28 éves egyetemista sérülés nélkül megúszta a balesetet, de az autó totálkárosra tört, így 40-50 millió forint kár keletkezett.

Később az is kiderült, hogy ezeknek az autóknak a végsebessége nincs leszabályozva, mivel még folyamatban van a gyártásuk.


A rendőrök a férfit jármű önkényes elvétele miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top