Politika

Forrnak az indulatok Lázár János újabb undorító húzása miatt: Átverték az embereket, lefújták a beruházást

Magánkézbe adják Lázárék a Nyugati pályaudvar környékét.


Az információk szerint magánkézbe adná az Orbán-kormány a budapesti Nyugati pályaudvar környékén lévő vasúti területeket, ezzel pedig a magyar állam ki is vonulna ezen területek fenntartásából és fejlesztéséből – írta meg a Telex.

Kiszivárgott mire (nem) készülnek Lázár Jánosék a Nyugati pályaudvarnál

Felhívták rá a figyelmet, hogy a terézvárosi önkormányzat szerint erről szól az az ingatlanhasznosítási pályázat, amelyet a minap írtak ki, és amely meghiúsítja a Podmaniczky park létrehozását. Mint ismert, a VI. kerület már évek óta küzd azért, hogy a projektet megvalósítsák.


„A pályázati kiírásból kiderül, hogy a kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva a terézvárosi önkormányzat és a kerület valamennyi lakójának érdekeit semmibe véve dönthet a terület sorsáról, és azt egy szerződéssel

magánkézbe adhatja”

– figyelmeztetett közleményében a terézvárosi önkormányzat.

Az önkormányzat szerint a süllyesztőbe kerül a közlekedésfejlesztés is

Az önkormányzat közölte, hogy a pályázat nem rendelkezik a zöldfelületi arányról, így az épülő park helyett az egész terület beépíthetővé válik (!).

„A kiírással nemcsak a zöldfejlesztés, hanem a közlekedésfejlesztés is a süllyesztőbe került, pedig sokat segített volna a Nyugati és az elővárosi vasút fejlesztése, mert ezzel jelentősen csökkent volna a Budapesten átszállásokkal vagy autóval közlekedők száma”

– írta az önkormányzat.

A Podmaniczky park látványterve / Forrás: frisshirek.hu


Terézváros lépni fog az ügyben

Terézváros önkormányzata éveken keresztül folytatott tárgyalásokat a Podmaniczky parkról a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériummal. A projekt kivitelezésének érdekében a terv még egy miniszteri biztost is kapott. Ezeket a feladatokat Kovács Balázs Norbert vezényelte le még az önkormányzati kampány idején. Ugyanakkor az önkormányzat közlése szerint a minisztérium semmit sem dolgozott a projekten.

„A mostani pályáztatást látva

szó sem lehetett arról, hogy a minisztérium komolyan dolgozott volna a park megvalósításán”

– tudatták.

„Mindezek után egyeztetés és előzetes tájékoztatás nélkül írta ki a szaktárca a pályázatot, amely

megfosztaná a belvárost attól, hogy levegőhöz jusson,

hogy épületek helyett fák, beton helyett park legyen Nyugati melletti rozsdaövezetben”

– írták közleményükben.


Soproni Tamás polgármester arról számolt be, hogy elsőként levélben fordul Lázár Jánoshoz, azt kérve, vonja vissza a hatályos kiemelést, illetve a pályázatot is. Hozzátette, ennyi idő alatt erre legfeljebb azok tudnának bármilyen dokumentációt összerakni, akik előre készültek a kiírásra. Jelezte azt is, hogy a kormányzatnak kötelessége az érintettekkel való egyeztetés.

„Hogy ezt elősegítsük, addig is elindítjuk az építési szabályzatunk módosítását, hogy biztosítsuk a park megvalósulását.

Terézváros önkormányzata változtatási tilalmat is elrendel a teljes területre, és a lakók érdekeit képviselve minden lehetséges eszközével fellép az ellen, hogy a kormányzati szándék keresztülhúzza a kerületiek akaratát”

– rögzítette a polgármester.



(Soproni Tamás/Facebook)

„Reagáltak” Lázár Jánosék

A lap az üggyel kapcsolatban kérdésekkel fordult minisztériumhoz. Lázárék válaszukban azt közölték, hogy a terézvárosi önkormányzat által közölt hír „tévhír, ami félreértésen alapul” (?).

Azt írták: az állomásmegújítás-program ugyanis a megpályázott állomásépületek – vasútüzemtől szigorúan elválasztott – épített részén teszi csak lehetővé a kereskedelmi célú hasznosítást.

„Az állomás környezete, a vasúti ingatlant körülölelő zöld felület csak abból a szempontból érintett a pályázatban, hogy a legtöbb esetben annak rendben tartását, fejlesztését is vállalnia kell a sikeres pályázónak. Állomáshoz kapcsolódó park tehát nem veszhet el, kizárólag többletfigyelmet, fejlesztést kaphat”


– írták.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top