Politika

Szívmelengető dolgott tett Gyurcsány Ferenc Budapest legmenőbb cipőboltjában

Ilyet még senki nem csinált ott.


Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt hívta el egy látogatásra a Balazs Kicks cipőboltba az üzlet tulajdonosa, Pachert Balázs.

Ki az a Pachert Balázs?

Pachert Balázs egy 20 éves srác, aki két és fél éve nyitotta első cipőboltját, amelyben főleg ritkaságokat, limitált kiadású, drágább sportcipőket árul.


Üzlete rendkívül felkapott lett a fiatalok körében, de Budapestre látogató világsztárok is voltak már a vendégei, illetve – remek gerillamarketinggel – ő maga is rendszeresen elhív hírességeket a boltjába, így járt már nála Szijjártó PéterMajkaJákob Zoltán és Magyar Péter is.

Gyurcsány drágállta a cipőket

Pachert Balázs ezúttal a DK elnökét látta vendégül, a látogatásról pedig egy videó is készült. Ebből kiderül, hogy Gyurcsány nem nagy szakértője a cipőknek, és meglehetősen smucig is: folyamatosan drágállta a Pachert által bemutatott modelleket.

„Inkább száradjon le a bal hüvelykujjam, mint elköltsek erre a cipőre több millió forintot”

– fogalmaz például akkor, amikor az üzlet tulajdonosa megmutatja neki a 4,5 millió forintos darabokat.


Pachert az Elxrtuk nevű fideszes heccfilmről is kérdezte a DK elnökét, aki erről azt mondta: az embernek meg kell tanulnia nem foglalkozni az ellenfelei piszkálódásával és a gyurcsányozással.

Szóba került a politikus Minecraft-szervere is, amelyre olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy az első napon a túlterhelés miatt össze is omlott. Egy Tiktok-os kihívásból indult az egész, mostanra pedig már egy Discord-szerver is tartozik hozzá, amit 40 ezren követnek.

A Balázs Kicks-ben tett látogatások záróakkordja, hogy a vendég vásárol valamit: emlékezetes, amikor Szijjártó egy 75 ezres cipőt vett magának („Készpénz, mindig.”), és Magyar Péter is vett magának egy fehér sportcipőt.

Gyurcsány ajándékba ajánlja fel a drága cipőt

Gyurcsány azonban nem lenne Gyurcsány, ha nem vitt volna ebbe is egy csavart: a politikus, aki annak idején a miniszterelnöki fizetését is minden hónapban egy másik jótékonysági szervezetnek ajánlotta fel, ezúttal sem magának vásárolt, hanem előre kifizetett egy

NIKE AIR FORCE 1 CHUNKY ROPE LACES

típusú cipőt, amit karácsonyra odaajándékoz valakinek, akinek nagy álma volt egy ilyen cipő, de nem lett volna rá pénze. (54.990 forint volt akciósan a lábbeli). Gyurcsány a Discord szerverén várja, hogy írjanak azok, akik szeretnék megkapni a cipőt, és indokolják is meg. Közülük választják majd ki a szerencsést, aki megkapja.


A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top