Egyéb

5 perce jelentették be – ezt kapják idén karácsonyra a nyugdíjasok Erzsébet-utalvány helyett!

Most jelentették be : EZ LESZ idén a KARÁCSONYI Erzsébet utalvány helyett a magyar nyugdíjasoknak, 65 év felettieknek :


Kiszámolták, hogy mennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak 2025-ben, ha maradnak a kormány jelenlegi számításai. A nyugdíjasok jövőre nyugdíjprémiumra és 13. havi ellátásra is számíthatnak.A korábbi kormányzati nyilatkozatok, illetve a költségvetés számai alapján a Portfolio kiszámolta, pontosan mennyivel emelkednek meg a nyugdíjak 2024-ben a mostani tervek szerint. A lap felidézi, hogy az inflációt jövőre a kormány 6%-ra várja, ezért az év elején is ekkora emelésben részesülnek a nyugdíjasok.13. havi nyugdíjat jövőre is folyósít a kormány, a kifizetésre a szokásos időpontban, február elején kerülhet sor. A több mint 2,5 millió jogosult 13. havi nyugdíjára összesen 449 milliárd forintot fordít az állam.


Mindemellett a nyugdíjasok a jövő év végén nyugdíjprémiumot várhatnak, erre a kormány 20 milliárd forintot különített el. A novemberi ellátás negyedét (de legfeljebb 20 ezer forintot) kell megszorozni annyival, amennyivel a GDP tényleges növekedése meghaladja a 3,5 százalékot (de legfeljebb 4-gyel). Így pedig forintra lebontva a következő összegek jönnek ki:

a mostani 208 ezer forintos átlagnyugdíjjal számolva a 6%-os emelés jövőre havi 12 500 forintnyi pluszt jelenthet, ami éves szinten 150 ezer forintnyi többletnyugdíj.
a 2024 novemberében várható nyugdíjprémium egyszeri összege legfeljebb 12 ezer forint lehet.
a 13. havi nyugdíj pedig februárban már a megemelt összegben érkezhet, ami egyszeri 220 ezer forint körüli összeget jelent.


Korábban Banai Péter, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára jelezte azt is, hogy ha az infláció az augusztusi állás szerint túllépi az adott évi nyugdíjemelés mértékét, akkor novemberben – januárra visszamenőleg – kiegészítő emelést kell folyósítani. Banai Péter Benő aláhúzta: a kormány folyamatosan nyomon követi az infláció alakulását, s ha erre szükség lesz, novemberben, adott esetben még előtte is korrigálja a nyugdíjakat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top