Tállai András közölte a nyugdíjasokkal: semmi jóra nem számíthatnak a következő években sem ettől a kormánytól.
Varga Mihály helyettese, Tállai András azt közölte a nyugdíjasokkal, hogy
a következő 10-15 évben ez a kormány nem fog változtatni
a jelenlegi igazságtalan nyugdíjrendszeren.
„Megköszönve a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban megfogalmazott javaslatait, tájékoztatom, hogy a kormány álláspontja szerint a nyugdíjrendszer megbízhatóan és fenntarthatóan működik, a következő 10-15 évben nem szükséges rajta változtatni”
– válaszolta a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) segélykérő levelére.
A nyugdíjasok szakszervezete azért fordult a minisztériumhoz, hogy a létminimum alatt élő idősek tömegeinek segítséget kérjen. A NYUSZET felsorolt, mik a pontos problémák a jelenlegi nyugdíjrendszerrel:
- alacsony nyugdíjak
- mivel csak a hivatalos inflációs adatokat követik a nyugdíjak, így azok egyre jobban leszakadnak a fizetésekhez képest
- nagy a különbség a nyugdíjak között az alapján, hogy ki melyik évben vonult vissza
- tárgyalni szeretnének egy rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetéséről
Mivel a kormány láthatóan semmibe veszi a nyugdíjasokat, a szakszervezet azt követeli, hogy
kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd legyen a felek között,
ugyanis a létminimum alatt élő nyugdíjasok tömegeit nem nyugtatja meg, ha Tállai András azt hazudja nekik, minden szép, minden jó.