Gyurcsány szerintük azokat illeti a szavazati jog Magyarországon, akik itt élnek.
Ne szavazhassanak Magyarországon, akik soha nem éltek az ország jelenlegi területén – kezdeményezi Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke friss videójában arra hívta fel a figyelmet: akik nem viselik a döntéseik következményeit – lévén, hogy más ország állampolgárai – ne voksolhassanak a magyarországi választásokon.
„Ebben a kérdésben a Fidesz félrevezette az országot. Azt hazudta a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején, hogy eszébe sem jutna szavazati jogot adni a kettős állampolgárságot szerző, határon túli magyaroknak”
– fogalmazott Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője kedden közösségi oldalán közzétett videójában.
Mit követel Gyurcsány a magyarországi szavazati jog kapcsán?
A politikus szerint mára a DK maradt az egyetlen párt Magyarországon, amely azt mondja: az, hogy magyarok vagyunk, összetartozunk és felelősek vagyunk egymásért, megkérdőjelezhetetlen, de ettől még
nem dönthetnek azok a Magyarországon élők életéről, akik soha nem éltek Magyarországon.
„Azoké legyen a döntés, akik viselik a döntés felelősségét és következményét is. Akik soha nem éltek itt, azok ne döntsenek az itt élők sorsáról”
– tette hozzá a DK elnöke.
Gyurcsány Ferenc videóját itt nézheted meg: