Az Orbán Balázs vezette Nemzeti Közszolgálati Egyetem kivetette a hálóját az egyik legnevesebb gimnáziumra.
Tiltakoznak és petíciót indítottak a szülők
az Óbudai Árpád Gimnázium lenyúlása ellen.
A kormány legfrissebb terve szerint a neves oktatási intézményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) gyakorlógimnáziumává tennék. Az NKE Tanácsadó Testületének elnöke Orbán Balázs.
A szülői közösség szerint ők is és a diákok is „ki lettek zárva” a döntéshozásból, velük már csak a tényként közölték a fenntartóváltást. Emellett bizalmatlanok a kormánnyal szemben, így nem fogadják el azt sem, hogy csak szóbeli ígéreteket kaptak tőlük.
A szülők amiatt is felháborodtak, hogy az NKE új tanárképző kara tíz olyan épület kisajátításával jönne létre, ahol ma is rengeteg hátrányos helyzetű család lakik. Így lényegileg 200 családot raknának utcára Orbán Balázsék, akik eddig önkormányzati bérlakásokban tudtak kedvezményes áron élni.
Kapcsolódó: Ember az ilyen? Semjén Zsolt félezer lakót tett utcára egyetlen döntéssel
A petíciót másfél nap alatt már majdnem 800-an aláírták. A diákok közben egy anonim kérdőívet is indítottak, amire már 400 válasz érkezett. Eszerint 78,3 százalék az eddigi információk alapján egyáltalán nem vagy inkább nem támogatná a fenntartóváltást.
Az óbudai önkormányzat sem támogatja az Árpád Gimnázium einstandolását. Szerintük kizárólag úgy lehetne ilyen kaliberű döntést meghozni, ha azt a szülők, a pedagógusok és a diákok is egyöntetűen támogatják.
A petíció állását >>ITT<< lehet megtekinteni.