Borkai utódja nem fukarkodott.
2020 elején – Borkai Zsolt távozása után – Dézsi Csaba András költözött a győri városháza polgármesteri irodájába. A helyiséget az új városvezetőnek átalakították – írta meg a telex.hu.
Szép summát szántak a felújításra
A lecserélt bútorzat és a függönyök több mint nettó nyolc és fél millió forintba kerültek.
Ezek az adatok az elsők, amelyeket a hétfőn nyílt „átláthatósági szobából” kért ki a portál.
A polgármesteri iroda átalakításához 2020-ban szerződtek egyrészt egy varrodával:
- három darab függöny elkészítésére: 941 506 forint+áfáért, valamint
- a sötétítő függönyök díszítő elemekkel való ellátására: 2 085 447 forint+áfáért.
Igen, jól olvastad: a sötétítő függönyök díszítése több mint 2 millióba került az adófizetőknek.
Ennél a megrendelésnél a függönyöket 2020. június közepéig kellett elkészíteni, a sötétítőket pedig rá egy hónapra. Ha az ablakokat egyenként nézzük, akkor
darabonként nettó egymillió forintért kerültek fel rájuk a függönyök.
Ezzel nem állt meg az „átalakítás”
Már 2020 áprilisában megérkezett a másik szerződő partnertől:
- a tárgyalóasztal nyeregbarna színű, kemény marhabőr középső asztaltető betéttel 2 312 487 forint+áfáért,
- a szobortartó, páncélszekrény és irattároló komód 1 231 047 forint+áfáért,
- és ekkora készült el a hivatali helyiség négy ajtószárnyának hangszigetelő kárpitozása is 328 000 forint+áfáért.
Dézsi Csaba András fideszes polgármester rendelt még néhány „apróságot” is. Az iroda felújításának végösszege:
8 629 071 forint+áfa.