Barátkozhatunk a 420 forintos euróval 2025-ben
400 forint alatti euróra meg nemigen számíthatunk.
Tartósan biztos nem tér már vissza a 400 alatti euró–forint árfolyam – mondta a Concorde Értékpapír elemzője, Jobbágy Sándor egy szerdai háttérbeszélgetés során, amelyről az Economx tudósított. A szakértő hozzátette, a keresztárfolyam 2018 óta emelkedő trendben van, valószínűleg abban is marad. Szerinte épp ezért
Szerdán 410 forint körül volt egyébként egy euró a bankközi piacokon.
A szakemberek szerint egyértelműen beszédtéma a gyenge forint, erről beszél a város. És az árfolyam alakulása csak rátesz egy lapáttal az alacsony fogyasztói bizalomra. Utóbbin pedig úgy vélik, nem kell csodálkozni, hiszen Magyarország túl van egy 20 százalék felett kicsúcsosodó infláción, egy ennél jóval durvább élelmiszer-infláción, és még meg sem szoktuk a sokkoló árakat, amelyekre idén további 3–4 százalék rakódott rá.