Három diákot is elgázolt egy 48 éves édessanya egy dégi általános iskolánál december 9-én délután. Úgy tudni, a nő így akart bosszút állni, amiért folyamatosan bántották a gyermekét.
A helyiek arról számoltak be, hogy a 48 éves sofőr gyermekét már régóta piszkálták és bántalmazták az iskolatársai. Az asszony szakmai segítséget is kért, de nem kapott. A helyik közül többen is úgy gondolják, hogy a nő szándékosan gázolta el a gyerekeket.
A Fejér vármegyei hírportál megkeresésére a rendőrség megerősítette a történteket. „December 9-én 15 óra körül közlekedett egy nő autóval Dégen, a Köztársaság utcában. Nem tartott megfelelő oldaltávolságot az útpadkán sétáló három gyerektől. Egyikük lábfején áthajtott, a visszapillantó tükörrel pedig egy másik gyermek könyökének ütközött. Mindketten könnyebben megsérültek” – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság, szúrta ki az Index.
A rendőrök közúti veszélyeztetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 48 éves asszonyt, valamint jogosítványát is elvették.