Az Országgyűlés új döntése értelmében 2024 őszétől a köznevelésben bevezetik a digitális bizonyítványokat, ezzel búcsút intve a hagyományos papíralapú dokumentumoknak. Az érettségi bizonyítványok kivételével, ugyanis azok továbbra is maradnak a megszokott formában. Az új rendszer célja a modernizáció és a költséghatékonyság növelése, miközben a diákok és szülők számára is kényelmesebb megoldást kínál.
A digitális bizonyítvány bevezetésének ötlete Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől származik, aki már októberben benyújtotta a javaslatot a parlament elé. A javaslat a „belügyi ágazatokat érintő törvények módosításáról” című csomag részeként került napirendre, amely többek között az egészségügy és az oktatás területén is változásokat hoz – írja a Telex.
Fokozatos lesz a bevezetés
A tervek szerint a digitális bizonyítványok az óvodai és iskolai nyomtatványokat váltják fel, kivéve az állami vizsgák teljesítéséről kiállított bizonyítványokat, mint például az érettségi. Ezeket továbbra is papíralapú formában kapják meg a diákok. Azonban, ha a szülő vagy a nagykorú tanuló kéri, a digitális bizonyítványból is készülhet egy papíralapú díszpéldány.
Az új rendszer bevezetése fokozatosan történik, az első évfolyamtól kezdve minden iskolában. Az iskolai bizonyítványokat az igazgató elektronikusan írja alá, és a tanulmányi rendszerben állítják ki őket. A javaslat indoklása szerint a módosítás célja, hogy egy elavult működésmódot gyorsan és költséghatékonyan alakítsanak át, ezzel is elősegítve a digitális átállást az oktatásban.