Egyéb

Pénzvisszatérítés – Így kaphatsz vissza pénzt a szolgáltatótól, így jár a visszatérítés!

Szinte mindenki tapasztalta már, mivel jár, ha nem fizeti ki időben a számláit az energiaszolgáltató felé, vagy épp csak egy részét fizeti, létezik azonban ellentétes helyzet is, mikor is a fogyasztó véletlenül túl sok pénzt fizetett be, vagy épp átalányt fizetett, és az összesítés után keletkezik túlfizetése.


Sokan sokfélét tapasztaltak már hasonló helyzetekben, annak tekintetében, hogy jár el ilyenkor a szolgáltató, az egyértelmű válasz reményében azonban egy szakértőt is megkérdeztünk, Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária Zrt. szóvivője az alábbiakban foglalta össze mindazt, ami a villamos energiával kapcsolatos túlfizetésekre vonatkozik.

A törvény egyértelműen rendelkezik a témában



A szóvivő elmondása alapján a VET, vagyis a Villamos Energia Törvény 1. sz. mellékletének 4.4. pontja szerint, ha az elszámolás eredményeként a felhasználó folyószámláján túlfizetés mutatkozik, a felhasználó eltérő kérésének hiányában az egyetemes szolgáltató 1000 forintot meg nem haladó összeg esetében a felhasználót megillető összeget a felhasználó vagy a fizető következő számlájában számolja el.

1000 forintot meghaladó összeg esetében a felhasználó fizetési módja szerinti módon az elszámoló számla kibocsátásától számított nyolc napon belül a szolgáltató köteles azt a felhasználónak vagy a fizetőnek visszafizetni.

Egyházi Nikoletta fontosnak tartotta azonban kiemelni, hogy mindez a jövőben változni fog, előbbi szabályzat kapcsán ugyanis megjelent a Kormány 281/2016. (IX. 21.) Korm. rendelete az egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról.



Ennek alapján 3000 forintot meg nem haladó összeg esetében a felhasználót megillető összeget a felhasználó vagy a fizető következő számlájában számolja el a szolgáltató, 3000 forintot meghaladó összeg esetében pedig a felhasználó fizetési módja szerinti módon az elszámoló számla kibocsátásától számított nyolc napon belül kötelesek azt a felhasználónak vagy a fizetőnek visszafizetni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top