Egyéb

Szentkirályi Alexandra anyaként: empátiára, őszinteségre és jóérzésre neveli a lányát

Szentkirályi Alexandra: „A lányomnak meg kell tanulnia, nem csak ő van a világon”

Anyák napja alkalmából adott tegeződős, személyes hangvételű interjút a Borsnak Szentkirályi Alexandra, a Fővárosi Közgyűlés fideszes frakcióvezetője. A politikus ezúttal nem a közéletről, hanem az anyaság örömeiről és kihívásairól beszélt – és arról, milyen értékek mentén neveli lányát.

Szentkirályi szerint az anyaság egy életen át tartó tanulás, számára például a türelem elsajátítását hozta el. A lánya iránti kapcsolatát mély bizalom jellemzi, és ezt tartja az egyik legfontosabb alapnak a nevelésben – a hitelesség mellett.

A bulvárlapnak azt is elmondta: a drogkérdést már érintették, de mivel gyermeke jelenleg még védett környezetben van, csak óvatosan nyitnak felé. Egy dolgot viszont már most igyekszik neki megtanítani:
„Semmilyen hülyeségbe nem szabad belemenni csak azért, mert az a társai között menő.”


Hangsúlyozta azt is, hogy a lányát empátiára tanítja: „Legyen képes mások helyzetébe belegondolni, ne csak magára figyeljen.” Mint mondja, büszke rá, mert őszinte, korrekt, kreatív és jóérzésű gyerek.


Szentkirályi szerint az anyaság világszerte hatalmas kihívás, de itthon szerencsés a helyzet, mert „számos kormányzati támogatás segíti a családokat”. Háláját fejezte ki minden édesanya felé, akik a hétköznapi rutinokkal is rengeteget adnak a gyerekeiknek.

Az apáknak pedig külön üzent: „Ünnepeljétek a gyerekeitek anyukáját! A szeretet és figyelem, amit nap mint nap adnak, pótolhatatlan.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top