Egyéb

Mészáros Lőrinc szerint TÉNY hogy ő a felső 1% tagja és ezt minden magyarnak el kell fogadnia

Nyilatkozat verte ki a biztosítékot! Ki mit gondol ez alapján és mit üzenne neki?

„Az, hogy milliárdos vagyok, az egyszerűen tény” – Orbán kérése ellenére Mészáros büszkén vállalja hivalkodó életmódját.

Ráadásul most végleg szembement a magyarokkal.

Az üzenete és a nyilatkozata alapján ugyanis kitűnik, egyértelművé válik: Ő mindenki felett valónak érzi és gondolja magát és szerinte TÉNY, hogy ő olyan milliárdos aki saját erejéből ért el sikereket, ezt pedig minden magyarnak el kell fogadnia.


A régóta épülő gazdasági birodalom és a látványos vagyonosodás fényében nem csak az a kérdés, miért épp most szólal meg, hanem az is, milyen szerepet szánnak neki a politikai térben.

Az ország legismertebb egykori gázszerelőjének hirtelen jött őszintesége kifejezetten figyelemreméltó, tekintve, hogy a kormány vezetői – köztük Orbán Viktor és Lázár János – egyre hangsúlyosabban kérik a NER-elit tagjaitól, hogy fogják vissza a hivalkodó életmódjukat.

A helyzetet tovább tetézik Mészáros nyilatkozatának körülményei, ugyanis azután osztotta meg fogalmazását, hogy egy magángéppel, nagyobb társasággal érkezett a BL-döntő helyszínére, ahol a 444 egy olvasójának fotója alapján a VIP-páholyból tekintette meg az Inter és a Paris Saint-Germain összecsapását.

Sőt, ugyanabban a hotelben szállt meg, ahol a döntőt megnyerő francia csapat. Amikor rákérdezett a lap, hogy mivel érkezett, annyit felelt, hogy „gondolom, nem gyalog”.


Levelében pedig már a Tisza elnökét is azzal cukkolta, hogy helikopteren és magángépen repkedhetne, ha állást kapott volna tőle.

Mészáros vallott arról is, hogy milyen érzéseket váltanak ki belőle a gazdagodásáról szóló újságcikkek:

Néha úgy érzem magam, mint az „50 első randi” című film furcsa átírt változatában.”

– árulta el.

„Úgy tűnik, Önökre évről évre, hétről hétre és napról napra az újdonság erejével csap le az a tény, hogy milliárdos vagyok. Szeretnék segíteni, egészen pontosan 2009 óta vagyok milliárdos, amikor még a Fidesz ellenzékben volt.”

– tette hozzá.

„Már tárazhatja a következő hangzatos pufogtatását arról, hogy pökhendi vagyok, de az a helyzet, hogy az, hogy milliárdos vagyok, az egyszerűen tény.

Önök mégis újra és újra meglepődnek azon, hogy ennek megfelelő színvonalon élek.”

– csodálkozott rá a gazdagságára rácsodálkozókra Mészáros, aki ezt követően arról írt, hogy kritikusainak köszönhetően a gázszerelő szakma mára Magyarországon szitokszó lett, majd felidézte, hogy az ő szüleinek nem volt pénze arra, hogy taníttassák, de nem is tartották fontosnak azt.


Ti mit gondoltok erről?

És mit üzennétek neki?

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top