Egyéb

Mi folyik itt? 25 milliárd forint vándorolt át az éj leple alatt a magyar költségvetésben

Az Orbán-kormány rendelete már meg is jelent az átcsoportosítás lebonyolítása érdekében.

24,8 milliárd forintnyi pluszpénzt csoportosított át az Orbán-kormány másfél tucatnyi beruházásra egy kormányhatározat szerint – derült ki a Magyar Közlönyből.

Stadiontól az útépítésen át a sportcsarnokig: ezeket célozza az átcsoportosítás

Ahogy a rendeletben fogalmaztak, az átcsoportosításra

„a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó költségnövekmények kezelését szolgáló szerződésmódosítások, valamint az abból eredő kifizetések teljesítése érdekében”


volt szükség.

A legnagyobb tétel az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszának megvalósítása, amire további 7 milliárd forintot adnak.

Vasútfejlesztésre csak alamizsna jut

Közútfejlesztésre összesen 12,2 milliárd forintot csoportosítottak át, vasútfejlesztésre (Érd–Érd alsó összekötő vágány és kapcsolódó létesítménye) azonban csak 368 milliót.


Ezeken kívül:

  • 5,1 milliárd forint pluszforrást kap a Nemzeti Filmintézet fóti telephelyének fejlesztése,
  • 1,9 milliárd forint jut a nyíregyházi stadionra,


  • 665 millió forint a Miskolci Egyetem Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástárnak,
  • 272 millió forint Kézilabda Munkacsarnok építésére Komlón.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top