Egyéb

Baloldali elemző: Ha Magyar Péter veszít, zavargásokat fog kirobbantani

Nagy Attila Tibor szerint pokoli hetek jönnek, ha a Tisza elveszíti az áprilisi választásokat.

Emlékezetes, hogy Magyar Péter az újévi beszédében előre megfenyegette a közhivatalnokokat,


alkotmánybírókat, katonákat, rendőröket arra az esetre, ha azok nem állnának az ő oldalára a választások után. Kijelentette, hogy „a legsúlyosabb következményekkel számolhat” az, aki „szembefordul a magyarok akaratával”, ami szerinte nem más, mint az ő hatalomra kerülése.


Elemzők szerint ez az újévi beszéd a fenyegetőzéssel már a megágyazása volt annak, hogy ha a Tisza párt elveszítené az áprilisi választást, akkor Magyar Péter azt az államhatalom szabotázsára tudja majd fogni, és az „elcsalt választások” jelszavával zavargásokba vagy polgárháborúba próbálja vinni az országot.

Nagy Attila Tibor ismert baloldali elemző egy rendezvényen – melyről videót is megosztott – úgy fogalmazott:


„Én arra számítok, hogy ha a Tisza veszít, akkor nem fogja elismerni a választási eredményt. Én arra számítok, hogy tüntetések lesznek, választási csalásokat fognak majd emlegetni. Több héten át tartó nyugtalan időszakra számítok.


Én a zavargást sem tartom kizártnak”.

.


.

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top